Sörünnep

2023.07.14. 14:40

Javában készülődnek: az „égig” repülhetnek a gyarmati sörünnep látogatói

Péntektől vasárnapig rendezik meg a Belvárosi Sörünnepet Balassagyarmat főterén. A szervezők megannyi programmal és extrém magas játékokkal is készülnek a résztvevőknek.

Lukács Zsófia

A szerkezet 40 méter magas

Forrás: Nool

Fotó: Lukács Zsófia

Mint arról beszámoltunk: hatodik alkalommal szervezi meg Balassagyarmat Város Önkormányzata a környékbeli vállalkozók támogatásával a hagyománynak számító sörünnepet. A családi fesztiválon minden korosztálynak kínálnak programokat a Vármegyeháza előtt felállított színpadon. Péntek este el is kezdődik a parti: 18 órától az Ősiláz zenekar, 21 órától a Republic Dalcirkusz, 22 óra 30 perctől pedig DJ Tailor B. szórakoztatja a közönséget.

A koncertek mellett extrém játékokat is kipróbálhatnak majd az érdeklődők, melyek szinte az égig repítik majd a legbátrabbakat. Ezek felállítását már délelőtt elkezdték a szakemberek. 

– Extrém magas játékokkal is készülünk a résztvevőknek. Balassagyarmaton nem volt még ilyen magas szórakoztató építmény, mint idén. Tavaly az óriáskerék 30 méter magas volt, idén egy 40 méter magas láncos hintát próbálhatnak ki a látogatók, amelyet külföldről szállítottunk a főtérre. Szinte magasabb, mint a háttérben a bíróság épülete – mondta el portálunknak Loksa Levente, az esemény főszevezője.

Hozzátette, hogy 10 italos standon 50-féle kézműves és nagyüzemi sörkülönlegességet kóstolhatnak a látogatók, míg Vida Sándor igazi ételkülönlegességekkel, sültekkel készül a sörkedvelőknek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában