Cserhát

2023.05.07. 17:49

Szeméttelep lett a szebb napokat megélt pásztói vendéglő környéke (fotók)

Nool

Állandó olvasónkat is elkeserítette az épület környéke

Fotó: Bali Tibor

Ahogy arról épp tegnap írtunk, évek óta rontja a városképet az egykor virágzó szórakozóhely romja. 

– Ezt az épületet már nem lehet felújítani, csak lebontani. Ráadásul vasbeton, tehát robbantani kellene az alapokat, hogy az eltűnjön onnan. Emellett van benne veszélyes hulladék is, mint például azbeszt. Maga a bontás mintegy 150-200 millió forint lenne és akkor még nincs odavezető út, ami újabb pár száz millió lenne. Csak ez a vételi árral mintegy másfél milliárd forintba kerülne és akkor még nincs a területen semmi – fejtette ki portálunknak Farkas Attila, Pásztó polgármestere.

Állandó olvasónk, Bali Tibor is a helyszínen nézett körbe, ahol szörnyű látkép fogadta, mindenfelé szemét borította a környéket.

Rontja a város összképét
Fotó: Bali Tibor
Az épülethez vezető utat is ellepi a szemét
Az épülethez vezető utat is ellepi a szemét
Fotó: Bali Tibor

Korábban egy népszerű vlogger is ellátogatott az épületbe:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában