2023.05.06. 20:03
Feléledhet-e még valaha romjaiból a pásztói Cserhát vendéglő?
A lakosok már nagyon szeretnék, hogy valami történjen az ügyben, hiszen évek óta rontja a városképet az egykor virágzó szórakozóhely romja.
A vendéglő az 1990-es évek végén zárt be pénzügyi okok miatt
Forrás: Nool
Fotó: Archív fotó
Portálunknak Farkas Attila polgármester elmondta, hogy a vendéglő az 1980-as években a fénykorát élte, majd a 90-es években megkezdődött a leépülése.
– Amikor 21-es főút négysávosítása megtörtént, a vendéglő tulajdonosa nem kérte a tervezés során, hogy út vezessen oda. Jelen pillanatban tehát azt az épületet nem lehet hivatalosan autóval megközelíteni, csupán egy szerviz út vezet oda – közölte Farkas Attila, hozzátéve: – A tulajdonos árulja, de olyan összegért, hogy azt biztos nem fogják megvenni. Korábban már portálunk is beszámolt róla, hogy a vendéglőt 675 millió forintét hirdették az interneten. Az a hirdetés azonban már nem elérhető.
Volt már jelentkező, de a tulajdonos nem adta el
Farkas Attila arra is kitért, hogy pár évvel ezelőtt volt egy vállalkozó részéről próbálkozás, hogy megvegye a területet. Akkor azonban nem adta el a tulajdonos, rá pár hétre tette fel az internetre horror áron.
– Ezt az épületet már nem lehet felújítani, csak lebontani. Ráadásul vasbeton, tehát robbantani kellene az alapokat, hogy az eltűnjön onnan. Emellett van benne veszélyes hulladék is, mint például azbeszt. Maga a bontás mintegy 150-200 millió forint lenne és akkor még nincs odavezető út, ami újabb pár száz millió lenne. Csak ez a vételi árral mintegy másfél milliárd forintba kerülne és akkor még nincs a területen semmi – fejtette ki a polgármester.
![Állandó olvasónkat is elkeserítette az épület környéke](https://cdn.nool.hu/2023/05/w6edcPejT9y1lLLrMlGo2B7a2xgKXdFUB3jcFwp2nlo/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI3NDZjMjI1NTk1ZDRkNTk4NmExOTUzZjhjNDU1OTFl.jpg)
Fotó: Bali Tibor
Mint mondta, abban lehet bízni, hogy a tulajdonos előbb-utóbb meggondolja magát, hogy nem kér érte irreális árat. Akkor talán állami segítséget lehetne kérni, mert a városnak soha nem lesz arra pénze, hogy a költségvetésének egyharmadát arra fordítsa, hogy megvegyen egy épületet, lebontsa és ott álljon egy olyan terület, ahová eljutni sem lehet.
– Iszonyat kellemetlen egyébként, hogy bárki, aki erre jár, azt látja, hogy ott egy romhalmaz, ami elrondítja a szép tájat. Amennyiben a tulajdonos eladná normális áron és az állam megvásárolná, akkor akár egy kilátóhely is épülhetne oda, hiszen gyönyörű kilátás nyílik onnan a Mátrára és a Cserhátra is – emelte ki a városvezető.
Bíznak a probléma megoldásában
Korábban portálunknak Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott az épülettel kapcsolatban, hogy a Cserhát vendéglő egy tájseb, amelyet meg kellene gyógyítani és bízik benne, hogy a normalitás talajára visszaáll majd a tulajdonos, és belátható időn belül megoldódik ez a probléma. Amikor már az ország helyzete is lehetővé teszi majd, akkor reméli, hogy az Enjoy Parkkal összefüggésben találnak rá megoldást. Az épület mostani állapota és kinézete ugyanis nagyon rontja az összképet.
![](https://cdn.nool.hu/2023/05/wExKxFCiq40iMxxVTsPIYgwzOMpDmnVLKguVvIKoOXc/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FjNTk3NDA1YzIxNzRhMGFiN2UyZDI3NzM4ZDMxZDNj.jpg)
Fotó: Bali Tibor
Portálunk az elmúlt időszakban több lakost is megkérdezett már, akik egytől egyig nagy örömmel emlékeztek vissza a vendéglőre, ahol mindig jó volt a hangulat, finom volt az étel, volt élőzene és mindenki nagyon jól szórakozott. M. Erika elmondta, hogy rendszeresen járt oda a barátaival és mindig sokan voltak ott. Nem csak a helyiek, de a környékről is sok szórakozni vágyó járt oda, sőt az ott lévő kempinget is gyakran használták az odalátogatók.
Hozzátette: nagyon szomorú, hogy most ilyen állapotban van, hiszen előbb-utóbb leomlik majd és akkor kénytelen lesz eltakarítani a tulajdonos az épületet, amely egy vagyonba fog kerülni. Ennek ellenére bízik benne, hogy egyszer újraéled a hely, de persze ez nem valószínű, hogy megvalósul.