Próbatételeink

Hétfőn, a munkahelyemre tartva megannyi ünneplőbe öltözött diák sietett el mellettem, akiknek az arcán némi aggodalmat és izgatottságot véltem felfedezni. Valószínűleg az iskolájuk felé tartanak, ahol az eddigi évek talán legkomolyabb próbatétele vár rájuk: az érettségi.

Az én ábrázatom is hasonlóan festhetett annak a bizonyos nagy napnak a reggelén. Emlékszem, hogy az utolsó pillanatig a könyveimet és a füzeteimet bújtam, mintha az utolsó néhány óra alatt még meg tudnám tanulni azt, amit az elmúlt négy év alatt nem sikerült. Némi izgalom is kijutott az első héten, hiszen a matematikavizsgámra készülve lányos zavaromban otthon felejtettem a számológépemet. Szerencsémre az egyik minden eshetőségre felkészült pedagógusom ki tudott segíteni egy eszközzel, így nem fulladt teljes kudarcba az érettségim a második napon. Végül minden megmérettetésen sikeresen túlestem, majd – néhány hónap pihenő után – az én esetemben is igaznak bizonyult az intelem: az érettségi csupán bemelegítés az első, majd az azt követő összes többi egyetemi vizsgaidőszakhoz képest... 

Úgy gondolom, nem lesz ez másképp’ azok esetében sem, akikkel reggelről futottam össze, sőt! Azt hiszem, ahogy nekem is, úgy előbb-utóbb minden „tanuló” számára világossá válik, hogy a legkomolyabb próbatételekbe nem az oktatási intézményekben botlunk… Azokkal egy másfajta iskolában szembesülünk, ahol a vizsgabizottság maga az élet!