2023.04.27. 12:19
Katonás programokból nincs hiány Salgótarján belvárosában (fotók, videó)
Fotóriporterünk már körbenézett a 14 órakor kezdődő honvédségi eskütétel helyszínén, ahová még most sem késő kilátogatni.
A nap során folyamatosan érdekes bemutatók várják a látogatókat a megyeszékhelyen
Forrás: Nool
Fotó: Hüvösi Csaba
A nap során folyamatosan érdekes bemutatók várják a látogatókat. Így például a dr. Förster Kálmán téren felállított sátraknál a meghívott alakulatok katonái segítségével harci járműveket és kézi fegyvereket tekinthetnek meg testközelből az érdeklődők. Emellett a felépített akadálypálya és a repülőgép-szimulátor szintén népszerű a fiatalok körében.
Katonai eskütétel Salgótarjánban: számos program várja az érdeklődőket
A sétálók érdeklődve szemlélik az eskütételt próbáló katonákat a Fő tér környékén, míg a Rákóczi úton a hagyományőrző csoportok segítségével a honfoglalástól egészen a második világháborúig kalandozhatnak a honvédség történelmében a nézelődők.
A helyszínről élőben is közvetítettünk:
Nool.hu videó
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a honvédelmi nevelés fontos Nógrád számára (videó)
- Kézműves alkotások esszenciáját mutatja be bátonyterenyei tárlat
- A természet témájában mérhették össze tudásukat az iskolás csapatok Bárnában (fotók, videó)
- Tizenegy népi bútorfestő és művész alkot Szentén (videó)
- Ünnepeltek és versenyeztek a nógrádi önkéntes tűzoltók Salgótarjánban (fotók, videó)