Akkumulátor

2023.03.25. 11:23

Telephelybejáráson nyugtatná meg az aggódó tarjániakat a hulladékkezelő cég

Hírek kaptak szárnyra Salgótarjánban arról, hogy az egykori acélgyár területén működő hulladékkezelő cég tevékenysége veszélyes lehet a lakosságra nézve. Petíció is indult az ügyben, Fekete Zsolt polgármester pedig a napokban az Éltex Kft. vezetésével tárgyalt a kérdésről.

Nool

Fél éve kezdte meg működését a hulladékkezelő cég az egykori Acélgyár területén

Forrás: Nool

Több megkeresést is kapott szerkesztőségünk az elmúlt napokban, melyekben olvasóink arról írtak, hogy az Éltex Kft. telephelye miatt veszélyben érzik egészségüket. Néhányan online petíciót indítottak azzal a mottóval, hogy „Jogunk van egészségesen élni Salgótarjánban”. 

Úgy vélik ugyanis, hogy a cég működése állandó veszélyforrást jelenthet a város levegőjére és a vizeire. Mint fogalmaztak, „ahol veszélyes hulladékot, akkumulátorokat tárolnak vagy bontanak, annak a telephelynek a közelében senki nem élhet nyugodtan és biztonságban”. A kezdeményezők úgy érzik, egy esetleges baleset komolyan veszélyeztetheti a lakosság egészségét, példaként pedig a bátonyterenyei akkumulátorgyárban bekövetkezett tavalyi robbanást említik. 

Nem foglalkoznak akkumulátorok megsemmisítésével

Mindez Fekete Zsolt polgármesterig is eljutott, aki Facebook-oldalán péntek este számolt be arról, hogy a városlakók aggodalma miatt a cég vezetésével szerdán megbeszélést folytattak.

– Szóbeszéd borzolja a kedélyeket az egykori Acélgyár területén fél éve működő hulladékkezelő cég kapcsán. Mivel az itt élők biztonsága a legfontosabb számunkra, ezért utánajártunk, hogy igazak-e a hírek, valamint tárgyalást kezdeményeztünk az Éltex Kft. vezetőségével is a felmerült ügyekben – kezdte közleményét a városvezető. Mint kiderült: a cég arról tájékoztatta a polgármestert, hogy Salgótarjánban nem foglalkoznak akkumulátorok megsemmisítésével, az ideszállított akkumulátorokat felülvizsgálják, majd elszállítják.

Tűzvédelmi hiányosságokat tártak fel

– Az eddigi hatósági ellenőrzések tapasztalatai alapján nem folytatnak egészségre káros tevékenységet. Tény azonban, hogy tűzvédelmi hiányosságokat tárt fel a katasztrófavédelem a területen, aminek következtében folyamatosak a munkálatok a katasztrófavédelem által előírtak megvalósítása, a szabályoknak való megfelelés vonatkozásában – közölte a polgármester.

A polgármester bejegyzéséből kiderült, hogy a cég képviselője, ahogyan korábban, úgy most is ígéretet tett a terület rekultiválására, a társadalmi felelősségvállalás jegyében pedig a tulajdonukban lévő területen felújítanak olyan gyalogos útszakaszokat, amik használatban vannak, illetve helyi, rászoruló szervezeteket támogatnak.

Bejárásokat szerveznek a telephelyen

A városvezető kiemelte: a cég vállalta, hogy a következő hetekben bejárásokat szervez azoknak a csoportoknak, érdeklődőknek és a sajtó munkatársainak, akik szeretnének megbizonyosodni arról, hogy a cég tevékenysége nem illegális, nem veszélyes.

– Ugyanakkor felhívtuk az Éltex Kft. figyelmét arra, ha nem teljesíti vállalásait, ha nem felel meg a biztonsági előírásoknak, önkormányzatunk lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy a kft. beszüntesse tevékenységét az acélgyár területén – húzta alá Fekete Zsolt. Az Éltex Kft. kedden tervez sajtóközleményt kiadni a salgótarjáni telephelyet érintően.

Portálunk 2022 februárjában számolt be arról, hogy érvényes és eredményes volt az a nyilvános pályázat, amely a felszámolás alatt álló Acélgyár Zrt. területének értékesítésére irányult. Ekkor a magyarországi hulladékkezelési szektor egyik, ha nem a legnagyobb foglalkoztatójaként működő cég vált a helyszín új tulajdonosává.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában