Megrázó témáról szól a balassagyarmati zeneiskola tanárának prózai munkája

– Honnan eredeztethető önnél a próza iránti fogékonyság? 
– Mindnyájan az anyanyelvünkben élünk, s vannak olyan emberek, akiket jobban elbűvöl a szavak csengése, értelmük mélysége vagy az az öröm, amelyet akkor érzünk, amikor a bennünk gomolygó érzéseket és gondolatokat formába tudjuk önteni. Magam is ilyen vagyok. Gyermekkoromban sokat meséltek nekem a szüleim, nagyszüleim, a nagynéném, és sok szép könyv vett körül minket a testvéreimmel. Emlékszem, akkoriban hosszú éveken át szerdánként jelent meg a Nők Lapja, s édesanyám mindig felolvasta nekem a benne található mesét, ez afféle szertartás volt számunkra, nagyon szerettem. Tizenkét éves lehettem, amikor megírtam az első versemet, 14 évesen naplót kezdtem vezetni, majd 18 esztendősen olasz nyelvből fordítottam egy országos középiskolai pályázaton, itt második helyezést értem el. Tehát elég korán kiderült, hogy van valami közöm az íráshoz. A másik nagy szerelmem mindig is a zene volt, abban is kerestem az önkifejezés lehetőségeit. 

– Mivel foglalkozik jelenleg? 
– A Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola óraadó gitártanára, valamint a Balassagyarmat Kistérség Szociális Szolgáltató Központ munkatársa vagyok. Egyébként tizenkét éve foglalkozom asztrológiával, valamint energiagyógyászattal is. 

– Hogyan született meg a könyvírás ötlete? 
– Nem volt feltett szándékom, hogy könyvet írjak, de valahogyan mindig is ott élt a tudatomban a dolog. Az olaszérettségim egyik feladata volt, hogy írjak egy fogalmazást Mi lesz velem 10 év múlva? címmel, s én megemlítettem benne, hogy megyek a szerkesztőségbe a könyvemért. Ha nem is egy évtizeden belül, de megvalósult, amit akkor elképzeltem. Először 1996-ban jelent meg néhány versem a Jelek a szigetről című gyűjteményes kötetben, később az Irodalmi Jelen honlapján két novellám. Most pedig a Magyar Napló Kiadónak tartozom hálával, amiért igent mondtak a mesekönyvemre. 

– Miként született meg a kötet? 
– Éppen egy kilátástalannak tűnő élethelyzetben voltam, és kerestem a kiutat. Betértem egy papír-írószer boltba, és megleptem magamat egy szép füzettel. Először Bodza, a síró bohóc képe jelent meg előttem, majd sorra jött a többi szereplő, kerekedett a történet. Szerintem mindannyiunk lelkében élnek ősképek, karakterek, s ha megszólítjuk őket, válaszolni tudnak nekünk. 

– Miről szól ez a mese? Mi szolgált a történet alapjául? 
– A mesém egy valós emberi jelenségről, az úgynevezett ikervesztésről szól, amikor az anyaméhben két vagy akár három magzat is növekszik, ám a várandósságkor különböző okok miatt csak egy magzat marad életben. Bár ez a veszteség az emberi élet igen korai szakaszában éri a gyermeket, a hatása maradandó. Ezt leginkább az tudja átérezni, aki felnőttként veszítette el a testvérét. Hitem szerint a lelkünk egy másik dimenzióban él tovább, s van rá lehetőség, hogy még találkozhassunk eltávozott szeretteinkkel. Ehhez nyújt reménységet, talán gyógyírt is a könyvem. 

– Kinek ajánlja? Hol szerezhető be? 
– Az óvodáskorú gyermekektől a nagyszülőkig bárki örömét lelheti benne. Fontos volt számomra, hogy párbeszédekben gazdag, komoly mondandóval rendelkező, mégis vicces történetet szőjek. Nagyon örülök neki, hogy unokahúgom, Babicz Babetta elvállalta az illusztráció elkészítését. Gyönyörű, részletgazdag és szintén humoros képei nélkül nem lenne ugyanaz a kötetem. Ő végzett tervezőgrafikus, jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója. A „Tündértermő tulipán” a Magyar Napló Kiadó, a Libri és Bookline weboldalain kapható, s hamarosan a balassagyarmati Kincsestár Könyvesboltban is elérhető lesz.