Beruházás

2022.11.03. 16:05

Újabb támogatás érkezik, folytatódhat a pásztói uszoda építése

Többlettámogatást biztosít a kormány a tanuszoda építéséhez – jelentette be Becsó Zsolt, országgyűlési képviselő közösségi oldalán.

N. O.

Az újabb kormányzati támogatásnak köszönhetően folytatódhat a beruházás

Forrás: Nool.hu

Fotó: Hüvösi Csaba

Mint írta, régóta várták, de végre megszületett a döntés, így a legfontosabb akadály elhárult. Most már folytatódhat az építkezés, amely hónapokkal ezelőtt leállt. Az uszoda építéséről még 2017-ben döntöttek.

Most a kormány összesen 247 millió forintot ítélt meg a létesítményre, így az eredeti 1 milliárd 109 millió forint helyett, több mint 1 milliárd 357 millió forintból valósulhat meg a beruházás.

Az épületben a tervek szerint lesz egy 25-ször 15 méteres úszómedence, valamint egy 10-szer 6 méteres tanmedence és persze kiszolgálóhelyiségeket is kialakítanak.

Farkas Attila polgármester korábban kiemelte portálunknak, hogy a fejlesztést nem az önkormányzat, hanem az állam valósítja meg, és bízik benne, hogy a város egy olyan modern tanuszodával gazdagodik, amelyet a környékbeli gyerekek és felnőttek egyaránt használhatnak.

A fejlesztés célja egyébként, hogy a Minden gyermek tanuljon meg úszni elnevezésű programban járásonként biztosítsanak tanuszodai hozzáférést az ott lakók számára.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában