munkálatok

2021.02.18. 16:03

Elkezdik a pásztói uszoda építését

Hamarosan elkezdődhetnek a városi tanuszoda építésének munkálatai.

N. O.

Fotós: Hegedűs Márk

Fotós: Hegedűs Márk

Farkas Attila, a város polgármestere " target="_blank" rel="noopener noreferrer">közösségi oldalán arról számolt be a minap, hogy átadták a korábban erre a célra megvásárolt területet a kivitelezőnek. A település vezetője kiemelte azt is, hogy a fejlesztést nem az önkormányzat, hanem az állam valósítja meg, és bízik benne, hogy a közel­jövőben a város egy olyan modern tanuszodával gazdagodik, amelyet a környékbeli gyerekek és felnőttek egyaránt használhatnak majd.

Korábban dr. Becsó Károly országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy a beruházás várhatóan tavasszal kezdődik, összege pedig meghaladja az egymilliárd forintot, és már nagyon várják a helyiek, hogy uszoda legyen Pásztón. A kormány célja, hogy a Minden gyermek tanuljon meg úszni elnevezésű program keretében járásonként biztosítsanak tanuszodai hozzáférést az ott lakók számára.

Kiemelt képünk illusztráció!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában