Háborúból a családhoz

2022.09.03. 19:50

Al Ghaoui Hesna úgy érzi, számára Salgótarján jelenti az igazi hátországot

Al Ghaoui Hesna neve mindenki számára ismerősen cseng, hiszen talán egy ország izgult érte, amikor a konfliktuszónákból, a háborús helyszínekről tudósított. A törékeny, fiatal nőnek akkor mindennapjai része volt a veszély, azonban mára azt vallja: a félelem, ha tudatosan használjuk, elképesztő teljesítményekre sarkall. És mi segítette a földi pokolban felszínen maradni? Természetesen a család.

Gulyás Edina

Al Ghaoui Hesnának sokat jelent a család

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

A salgótarjáni családi ház kapujában mosolyogva fogad. A fiatal, törékeny és csinos nő inkább illene egy magazin címlapjára, mint a frontvonal mögé. A beszélgetés alatt kicsi lánya sokszor az ölébe kuporodik és olyan szeretettel öleli, hogy megértjük: már nem tenné kockára az életét, bármennyire is nehéz volt elengedni a haditudósítók izgalmakkal és veszélyekkel teli mindennapjait. 

– Önnel kapcsolatban az első, ami talán mindenkinek eszébe jut, a háborús tudósítások és ehhez kapcsolódóan a félelem. 
– Amikor háborús terepekre kezdtem járni és a munkám részévé, vagy ahogy az Afganisztánban szolgáló katonák mondták, munkaeszközzé vált a félelem, akkor egy új aspektusából is megismertem ezt az érzést. Az utóbbi években egyre tudatosabban bánok a félelmeimmel: hamarabb észreveszem, kevésbé próbálom elnyomni, kevésbé szégyellem és tudatosabban használom azokat, egyfajta erőforrásként. Magamon is megfigyeltem a félelemre adott fiziológiai reakcióinkat: ahogy a mellékveséből kiválasztódó hormonok hadrendbe állítják minden porcikánkat, amelyek egy veszélyes helyzetben szükségesek, így például éberebbek leszünk és nagyobb erő kifejtésére leszünk képesek. Ez tulajdonképpen a túlélést és a helyzetmegoldást segíti. A társadalom azt sulykolja belénk gyerekkorunk óta, hogy aki bátor, nem fél. Közben rengeteg lehetőséget is rejt ez az érzés, ha megtanuljuk tudatosabban használni azt. Az utóbbi években én is erre törekedtem.

– A félelmet tehát, ha tudatosan kezeljük, akkor a hasznunkra fordíthatjuk? 
– Igen, ebben egészen biztos vagyok. És nem csupán fiziológiai értelemben. Azt gondolom, hogy az az ember, aki őszintén mer beszélni a félelmeiről, főleg, ha egy hierarchia élén áll, nagy magabiztosságot és erőt mutat. És jó példát ad másoknak, hogy ugyanígy tegyenek. A félelem elkezd kohéziós erőként működni egy szervezeten, egy családon belül is, amikor felvállaljuk azt, amikor beszélgetünk róla. Mert a félelem addig emel falakat közénk, amíg titkoljuk, amíg szégyelljük. 

„Veszélyhelyzetben éberebbek, erősebbek leszünk..." - vallja 
Fotós: Hegedűs Márk / Forrás: Nool.hu

 – A közelmúltban a Berkeley Egyetem ösztöndíjasaként töltött egy évet Amerikában, ott is a félelem természetét kutatta? 
– Az Egyesült Államokban most a poszttraumás növekedéssel és a lelki alkalmazkodóképességgel foglalkoztam. Azzal, hogy egy nehéz helyzetből hogyan tudunk talpra állni és hogyan tudunk egy krízis után az abban megélt tapasztalatoknak hála növekedni, gyarapodni, tanulni is. Ez egy viszonylag új terület a pszichológián belül. Ahogy a félelemnek is a pozitív oldalát fogtam meg a könyvemben, a traumának is a pozitív aspektusait próbáltam összeszedni. Sajnos napjainkban – egy elhúzódó pandémiás időszakban, nehéz gazdasági helyzetben és sok más probléma közepette – ezzel érdemes foglalkozni.

– Jellemző önre, hogy a rossz dolgokban is igyekszik megtalálni a pozitívat? Netán a háborús területeken tapasztaltak miatt próbál arra összpontosítani, hogy észrevegye a jót? 
– Alapvetően is olyan a személyiségem, hogy próbálom a pozitívat észrevenni. A háborús terepeken járva nagyon sok árnyalatát láthattam az emberi szenvedésnek, a kiszolgáltatottságnak, a nyomornak és a pusztításnak. Egészen biztos, hogy ennek hatására jobban értékelem az életemben a szépet. Azonban az ember alapvetően gyarló, és hajlamos a rutinba süllyedni. Amikor hazajöttem ezekről az utakról, csak két-három hétig értékeltem azt, hogy tiszta víz folyik a csapról és nem több kilométerről, kútról kell hordani. Aztán egyre kevésbé vettem ezt észre. Ez valahol természetes, ezért tudatosan keresem azokat a módszereket, amelyek segítenek a jóra fókuszálni a mindennapok során.

– Az ön által írt könyvek az öngyógyítást szolgálták?
– Első könyvem Háborúk földjén címmel jelent meg. Azért vetettem papírra a gondolataimat, igyekezve sok öniróniával megfogalmazni azokat, hogy bepillantást engedjek az olvasóknak a forgatások kulisszái mögé. Emellett terápiás hatása is volt, segített saját magamnak is feldolgozni az átélt borzalmakat. A második könyvvel már másoknak is igyekeztem segíteni, megtalálni a fogást a félelmen, megfejteni azt, hogy mikor hozza ki ez az érzés a vadállati oldalunkat és mikor tudjuk hajtóerőként használni ahhoz, hogy elképesztő eredményekre sarkalljon. Ezt a titkot akartam megtalálni, és úgy érzem, sikerült.

– A gyermekei születése változtatott valamit önben?
– Természetesen sok mindent. Nem szeretnék már háborús terepen dolgozni. Miattuk jobban félteném magamat, ami elképzelhető, hogy rossz döntésekre sarkallna és veszélybe sodorna. Ezt korábban már megtapasztaltam. A férjemmel a munka során Afganisztánban ismerkedtünk meg. Később ugyanott, egy katonai táborban kérte meg a kezemet. Azonban a lánykérés után néhány nappal a közelünkben elsült egy fegyver és a párom megsérült. Szerencsére nem súlyosan, de alakulhatott volna másként is. Nem tudnám már vállalni az ilyen helyzeteket. Meg kellett tanulnom tudatosan elengedni ezt a munkát, mert eleinte hiányzott. Azonban szerencsés vagyok, mert újságíróként olyan témákkal foglalkozhatok, amelyek igazán érdekelnek. A kíváncsiságom vezérel és feltölt az, amit csinálok.

Hesna szerint a tapasztalatoknak hála, krízis után növekedni, gyarapodni, tanulni lehet
Fotós: Hegedűs Márk / Forrás: Nool.hu

– A családja mindig stabil hátteret adott önnek, a megtartó erőt jelentették akkor is, amikor háborús tudósítóként dolgozott. 
– Igen, nagyon sokat jelentett az a sziklaszilárd családi bázis, ami egy fa gyökereihez hasonlóan a földön tartott. Ez a szakma be tudja szippantani az embert, sok kollégámat felőrölte. És nálunk nagyon szoros, szeretetteljes a kapcsolat a tágabb családunkkal is, amibe a nagynénéim, a nagybátyáim és az unkatestvéreim is beletartoznak. A szüleimmel mindig is nagyon különleges kötelék tartott össze, úgy szerettek minket a húgommal, hogy közben engedték kibontakoztatni a szárnyainkat. Hagyták, hogy a saját utunkat járjuk, bármerre is vitt, de mindig ott voltak a háttérben és számíthattunk rájuk. Nagyon jó érzés látni, hogy itt Salgótarjánban milyen sokan fordulnak felénk szeretettel. Ezért is szeretek itt lenni, számomra a nógrádi megyeszékhely a bázist, az otthont jelenti. Itt mindig ki tudom kapcsolni a gondokat, el tudom engedni a mindennapi teendőket. Bárhol járok a világban, büszkén vallom, hogy salgótarjáni lány vagyok.

– Különleges neveket választottak a kislányaiknak, mit jelentenek?
– A nagyobb lányunk Neda, az arab név jelentése: harmat. Amikor kiválasztottuk, nem is tudtuk, hogy édesapámnak, aki szír származású, egyik nagynénjét is így nevezik. A kisebb gyermekünk Zea, ez egy görög eredetű, de arab hangzású név, a jelentése: kedves tekintetű.

– Mit szólna ahhoz, ha egykor valamelyikük az ön nyomdokaiba lépne, és háborús tudósítóként dolgozna?
– Jeges rémülettel fogadnám, ha követni szeretnének ezen a pályán. Azonban nem beszélném le őket arról, hiszen az én szüleim is hagyták, hogy azt csináljam, amit igazán szeretnék. Mindvégig bíztak bennem és szeretettel támogattak a kiválasztott úton. Hogy ez milyen nagy dolog, és mennyi bölcsességet, szeretet és erőt igényel, csak akkor értettem meg, amikor megszülettek a gyermekeim. Bízom abban, hogy a szüleim példáját követve én is felnövök majd a feladathoz, mire a lányaim kirepülnek.

Sosem adta fel gyermekkori álmát
Fotós: Hegedűs Márk / Forrás: Nool.hu

Terápiás hatása van a festésnek és a rajzolásnak
Kevesen tudják, hogy Al Ghaoui Hesna tehetségesen rajzol és fest. 
– Középiskolában kezdtem komolyabban foglalkozni a festéssel és a rajzolással, azonban már sokkal korábban is megmutatkozott, hogy van affinitásom hozzá. A salgótarjáni Gagarin Általános Iskola harmadik osztályába jártam, amikor az egyik rajzommal díjat nyertem egy megyei versenyen. Nem ezen a vonalon tanultam tovább, jogi diplomám van. Sosem adtam fel azonban, hogy visszatérek a rajzoláshoz. Amikor az első mesekönyv gondolata felmerült bennem, leporoltam ezt az álmomat. Magam előtt láttam Holli és Mumus karakterét, így saját magam illusztráltam az általam írt történetet. A híradós munkám során több olyan pont is volt, amikor a kiégés szélén táncoltam. Ilyenkor mindig a festés segített, aminek esetemben elképesztő terápiás hatása van. Egyszer még azt is elhatároztam, hogy elmegyek bútordekoratőrnek. Annyira elszánt voltam, hogy megvettem hozzá minden eszközt, és el is készítettem egy Dalit ábrázoló asztalt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában