2022.09.23. 21:23
Lezárt dobozban, az út szélén találtak rá az állatvédők három cicára Balassagyarmat ès Mohora között
A „gazdájuk” úgy gondolta, jobb helyük lesz a forgalmas utcán. Csak a szerencsén múlt, hogy nem végződött tragédiával a három cica élete.
Csak a szerencsén múlt a cicák élete
Forrás: Beküldött fotó
A macskákra a napokban Balassagyarmat ès Mohora között, a Csesztvei elágazó felé, az út szélén találtak rá az állatvédők egy dobozba zárva, méghozzá leragasztva, hogy ne tudjanak kiszabadulni.
A cicák – két hím és egy nőstény – körülbelül hét hónaposak – tudtuk meg Petrovics Mónikától, a San Lazaro Állatvédő Alapítvány tagjától, aki magához vette az állatokat.
– Szörnyű, hogy az emberek mire képesek. A cicákat ideiglenesen magamhoz vettem, azonban rajtuk kívül több állatról is gondoskodnom kell. Mivel menhely még mindig nem épült a környékre, így sürgősen befogadó szervezetet vagy gazdijelöltek jelentkezését várjuk – mondta az állatvédő.
Az ilyen eseteket el lehetne kerülni.
– Az utóbbi időben megugrott az utcára dobott állatok száma. Sajnos sok gazda még mindig figyelmen kívül hagyja az ivartalanítást, pedig ez a felelős állattartás része. Sok helyen lehet már találkozni például ivartalanítási akcióval is, így megelőzhető lenne a nem kívánt szaporulat – mutatott rá az állatvédő.
Hozzátette, hogy a felelős állattartásra már oviban fel kellene hívni a gyerekek figyelmét.