Erőszak

2022.09.22. 06:50

Gyakori az iskolai erőszak - így előzhető meg a salgótarjáni pszichológus szerint

A tanév kezdetével ismét fennáll az iskolai zaklatások veszélye. Számos nógrádi diák is érintett lehet, szűkebb hazánkban tavaly tucatnyi alkalommal riasztották a rendőröket az oktatási intézményekben történt esetekhez.

Gubányi Patrik

Az iskolai zaklatás ellen nehéz hatásosan fellépni, a becsengetéssel együtt nem csak a tanulás, hanem a bántalmazás is teret kaphat. Megyénkben több, ehhez fűződő eset történt már, például, amikor Karancskeszin, a templom előtti téren brutálisan megvertek egy mindössze harmadikos kisfiút. Korábbi cikkünkben egy bántalmazott kislány történetéről mesélt egy anyuka, aki a Kézenfogva Mozgalom egyik alapító tagja. De mi játszódhat le a bántalmazóban? Kovács Rózsa salgótarjáni pszichológus válaszolt portálunk kérdéseire.

– Alsó tagozatos fiúknál általában a csoporton belüli pozíciókért folyik a harc, ami ritkán szokott eldurvulni. A lányok, főleg kiskamasz korban, az úgynevezett méhkirálynő szerepet akarnak magukra ölteni, társaikat pedig az alattvalóikká tenni. Ezek kiközösítéshez és fenyegetéshez vezetnek, de a fizikai erőszak nem jellemző. Sok gyermekcsoportban megjelenik sajnos a bántalmazásnak az a formája, ami eltér a korosztályi sajátosságoktól és durva zsarolássá, fenyegetéssé vagy fizikai bántalmazássá fajul. Több oka is lehet annak, ha valaki bántalmazóvá válik. Családon belüli erőszak, alkoholfüggő a családban, elhanyagoló nevelési forma, iskolai kudarcok. Mindezek arra utalnak, hogy a bántalmazó személyisége diszharmonikussá vált. Nagyon fontos az egyedi esetekben is kideríteni, hogy mi áll a gyermek agresszív viselkedése mögött. 

Hozzátette: egyre nyilvánvalóbb, hogy a bántalmazó gyerek pusztán szankciókkal, büntetésekkel nem alakítható. 

– Nagyobb eredmény érhető el, ha megtaláljuk azt a tevékenységi formát, amit a bántalmazó gyerek örömmel és jól képes végezni. Ilyen tevékenység lehet a sport, zene, tánc vagy kreatív művészeti tevékenységek. Az is jótékony hatást tud elérni, ha több közösség tagjává tud válni, ezzel szélesebb skáláját tudja bemutatni saját késztetéseinek, számos emberi kötődési formát tud megismerni, ami segítheti a helyes önkép kialakításában. Amennyiben ezen pedagógiai és szülői próbálkozások nem vezetnek eredményre, mindenképp szükséges egy szakembert felkeresni. 

A pszichológus arra is kitért, hogy ha a bántalmazó gyermek viselkedési formáját nem nyomják el csírájában, már általános iskolás korban, romolhat a helyzete.

– Amennyiben nem sikerül általános iskolás korban a bántalmazó gyereknek ezeket a belső problémáit rendezni, nagy valószínűséggel beleolvad egy olyan közegbe, ahol ezt elfogadhatónak tartják. Ezzel már meg is alkotta magának a deviáns karriert, ami könnyen bűncselekmények elkövetéséhez vezethet. A bántalmazott gyerekek esetében nagyon fontos, hogy a környezetében legyen legalább egy olyan bizalmi személy, akinek elmeri mondani az őt ért megrázkódtatásokat, mert számos esetben megfigyelhető, hogy hetek, gyakran hónapok telnek el úgy, hogy a környezete nem  tud ezekről. Mind a szülők, mind a pedagógusok nagy felelőssége, hogy egész korai gyermekkortól arra tereljék a gyerekeket, hogy ha van véleményük, azt bátran mondják el, ne féljenek a kisebb konfliktusoktól. De ugyan ilyen fontos, hogy képesek legyenek elfogadni azokat, akik más személyiségek, másfajta környezetben élnek, mint ők – ismertette Kovács Rózsa.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is elindítja a nógrádi Kézenfogva Mozgalom a fehér pólós felhívását. Közösségi oldalukon arra kérnek mindenkit, hogy október 7-én viseljenek fehér pólót és gyújtsanak egy mécsest az iskolai zaklatás áldozataiért. A mozgalmat Baglyosné Oláh Rita és Kiss Réka hozta létre, akik korábban portálunknak elmondták: azért is indították el ezt az akciót, mert nemrégiben egész hazánkat megrázta Tisza Gábor, a 16 éves vajai fiú öngyilkossága, aki azért vetett véget életének, mert nem tudta elviselni az iskolatársai bántalmazását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában