Hagyományőrzés

2022.09.08. 19:00

Egy nap Nógrád megyéért – tizenhatodszor éltetik a palóc hagyományokat és az összetartozást

Idén immár 16. alkalommal – szeptember 17-én, szombaton – rendezik meg a megyenapot, amelynek évről évre más település ad otthont.

Nagy Orsolya

Skuczi Nándor megyei közgyűlési elnök szerint a megyenap kiemelt jelentőséggel bír a lakosság életében

Forrás: Nool.hu/Archív

– Szűkebb hazánk életében különösen fontos ez a rendezvény, hiszen ezáltal tisztelgünk őseink és hagyományaink előtt, éltetjük a kultúránkat és a palócságot is – mondta portálunk érdeklődésére Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, hozzátéve: – A szülőföldhöz való ragaszkodást és annak szeretetét is jelképezi a megyenap, hiszen büszkék lehetünk arra, hogy palócok vagyunk, akik egy csodálatos természeti környezetben élnek. Ezen a napon pedig összegyűlik a megye apraja-nagyja, hogy jól érezze magát. Az itt élők közelebbről is megismerhetik a gasztronómiát és azt, hogy milyen értékekkel rendelkezünk.

Kiemelte: a rendezvény 9 órakor kezdődik ökumenikus istentisztelettel a római katolikus templomban, majd ünnepi közgyűléssel folytatódik. Utóbbi során kitüntetéseket is átadnak.

Az elnök arra is kitért, hogy palóc ízek sokasága és gasztronómiai kóstoló, valamint vásár is várja majd az érdeklődőket, ahol felsorakoztatják a tájra jellemző ízeket. Emellett a Nógrádikumokat és a Vedd a Nógrádit termelőinek és gazdáinak az áruit is megismerhetik a látogatók.

Mint mondta, 13 órától szűkebb hazánk hagyományőrző és helyi kulturális csoportjainak műsorait élvezheti a közönség, majd a Palóc Ki Mit Tud című tehetségkutató verseny győzteseit mutatják be és a díjakat is átadják. 

Ezt követően a Nógrád Táncegyüttes lép színpadra, majd Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter köszönti az érdeklődőket. Az esti órákban Kollányi Zsuzsi, valamint az Ismerős Arcok gondoskodik koncertjével a jó hangulatról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában