Vizsgálat

2022.07.03. 13:14

Vizsláson mindenkinek fontos az egészség megőrzése

Nagy hangsúlyt fektetnek az egészségmegőrzésre és betegségmegelőzésre a településen.

V.E.

Forrás: H.Cs.

Forrás: H.Cs.

Ezzel kapcsolatban Sándor József, a község polgármestere előbb kiemelte a vizslási háziorvos, dr. Imre István lelkiismeretes munkáját, majd elmondta: a közelmúltban például több sportközpontú rendezvényt is tartottak a faluban.

– Futócipőben álltunk a rajtvonal mögé a 2. Vizslás-Újlak Szedd a lábad! nevet viselő családi és baráti futást. Forgó Renáta és Bíró Gábor hívta tavaly életre a sporteseményt, amelynek idén a kezdeti és a végpontja a Szalonnasütővas pihenőpont volt, ami egy közel négy kilométeres útvonalat jelentett. Ezután csatlakoztunk a kihívás napjához is, ahol sorverseny és torna várta az érdeklődőket. E rendezvény célja az volt, hogy sportolásra és egészségtudatos életmódra ösztönözze a helyieket, éppen ezért örültem, hogy a program szinte minden korosztályban sokakat „megmozgatott”. A közelmúltban kicsik és nagyok egyaránt birtokba vehették a faluközpontban kialakított mezítlábas taposót. Ez lényegében egy olyan ösvény, ahol a különböző méretű és anyagú burkolaton mezítláb – esetleg zokniban – kell végigsétálni, így a talp természetes masszázsban részesül – mondta Sándor József. Hozzátette: a sportesemények a közösségépítés nemes ügyét is szolgálják a településen.

Az egészségmegőrzés egyik fontos pillére a betegségek korai felismerése. Ennek kapcsán – más helyszínek mellett – a településre érkezett a Nemzeti Népegészségügyi Központ több szűrőbusza a napokban. A Helybe visszük a szűrővizsgálatokat nevű program keretében az érdeklődők a járművekre fellépve általános állapotfelmérésen, kardiológiai-, tüdőgyógyászati-, szájüregi- és nőgyógyászati szűréseken vehettek részt, de a dohányzásról való leszokással kapcsolatban is tanácsokat kaphattak.

A fentieken túl ideggyógyászati vizsgálat is rendelkezésre állt, illetve a szakemberek többféle, például csontsűrűség, vércukorszint, vérnyomás és koleszterinszint mérést is végeztek. A polgármester hozzátette: a szűrőbuszok szolgáltatásait sokan igénybe vették.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában