Gyémántoklevélen ragyog a bátonyterenyei drámapedagógus neve

– Egész pályafutása a gyerekek nevelése köré fonódott. Honnan merítette ezt az elhivatottságot?

– A szüleim történelem-földrajz szakos tanárok voltak, nekik köszönhetem leginkább a pedagógusi pálya iránti érdeklődésemet. Az érettségit 1982-ben szereztem meg a Váci Mihály Gimnáziumban, majd 1983 és 1984 között a pásztói – akkori nevén – Kun Béla Általános Iskolában dolgoztam képesítés nélküli nevelőként. Egy negyedik osztályos napközis csoportot vezettem, és ekkor került igazán közel a szívemhez az általános iskolás gyerekekkel való foglalkozás. Emiatt jelentkeztem az Esztergomi Tanítóképző Főiskolára, ahol 1987-ben vettem át a népművelés szakkollégiumos diplomámat.

– Mikor lépett rá a színjátszás felé vezető útra?

– Fiatalon történelmet szerettem volna oktatni, amely álmot 1991-ben sikerült valóra váltanom az egri Eszterházy Károly Főiskola Tanárképző karán szerzett diplomámmal. Emellett a művészettörténet is vonzott, diplomamunkámat is ebből a témából írtam. A színjátszás már gyerekkorom óta érdekelt, sokszor szavaltam verseket ünnepségeken, énekeltem kórusban. A gimnáziumban a különböző iskolai rendezvények során kamatoztattam a színészi képességeimet. Gyerekként komoly önbizalom hiánnyal küszködtem, a humoros figurák sikeres megjelenítése segítette a személyiségem fejlődését. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ezen a téren is mennyire jó hatást gyakorol a gyerekekre a drámapedagógia és a színjátszás. A főiskola alatt is aktívan szerepeltem egy diákszínjátszó csoportban, míg később folyamatosan képeztem magam ezen a téren. Végül az Apor Vilmos Katolikus Főiskola drámapedagógia szakán 2004-ben megszereztem a pedagógus szakvizsgát is.

– Hol mérettette meg először magát drámapedagógusként?

– Cserhátsurányban dolgoztam 1993 és 2001 között. Ez idő tájt hallottam először a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválról, amely megyei bemutatójának hagyományosan Balassagyarmat ad otthont. Első részvételünk alkalmával egy passiójátékot adtak elő a gyerekek, amelyre ezüst minősítést kaptunk. A következő évben a „Megitatják a fűzfát” című, általam dramatizált népmese feldolgozással állt színpadra a Vasmacskák nevű színjátszó csoportom. A zsűri a gyerekeket arany minősítéssel, míg engem a legjobb rendezésért járó különdíjjal jutalmazott. Ezután évről évre a kemény munkának köszönhetően gyűlt az elért sikerek sora, azonban munkásságom később Bátonyterenyén teljesedett ki.

– Mesélne erről is?

– A 2000-es évek elején felvettem a kapcsolatot a bátonyterenyei alapfokú művészeti iskola vezetésével. Felvázoltam számukra egy iskolai színjáték tanszak megvalósításának tervét, amely ötlet elnyerte a tetszésüket. Így vált valóra egy régi álmom, hiszen 2001 szeptemberétől az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola keretei között hivatalosan is elkezdhettem a „színházi” munkát, kezdetben félállásban. Hosszú időn át délelőtt a történelem mellett alsó tagozaton több tantárgyat is tanítottam különböző iskolákban, majd délutánonként színjátszó foglalkozásokat tartottam egyebek mellett Bátonyterenyén. Ez egészen 2012-ig tartott, ugyanis akkor váltam teljes munkaidős drámapedagógussá a – jelenlegi nevén – Bátonyterenyei Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában. Az előző tanévben kilenc csoportot tanítottam a színjáték-dráma tanszakon, amely szám kimagaslónak számít.

– A közelmúltban rendezői munkájának elismeréséül egy „gyémántoklevélre” is felírták a nevét.

– A Magyar Drámapedagógiai Társaság háromnapos műhely-konferenciáján kaptam kézhez Debrecenben a Gyémántokleveles Gyermekszínjátszó Rendező címet. Ezt a kitüntetést azok a drámapedagógusok vehették át idén, akik csoportjaikkal az elmúlt húsz évben legalább öt arany minősítést értek el a társaság által rendezett színjátszó versenyeken. Az én esetemben azt a bizonyos ötödiket az az előadás jelentette, amelyikkel talán a legnagyobb sikert arattam a szakmai zsűri körében. Ez a Tulipánná változott királyfi című mese volt, amelyet 2015-ben mutattak be a tanítványaim az országos gyermekszínjátszó fesztivál megyei, majd a területi fordulóján. Ez a darab nem az én írásom, az eredeti művet csupán átdolgoztam, illetve a gyerekek karakterére igazítottam a szerepeket. A Társaság néhány évvel ezelőtt a munkámat életműdíjjal ismerte el.

– Milyen további céljai vannak a jövőt illetően?

– Szeretném tovább fejleszteni magam a digitális, valamint a modern színháztechnikai eszközök használata terén, hogy minél inkább alkalmazkodni tudjak a kor kihívásaihoz. Emellett persze szakmai tudásomat is folyamatosan gyarapítom, így rendszeresen bújom a frissebbnél frissebb szakirodalmat. A célom pedig pont ugyanaz, mint az elmúlt harmincöt évben volt: szívvel-lélekkel, legjobb tudásom szerint dolgozni azért, hogy átadjam a gyerekeknek a színjátszás szeretetét.

Két cél lebeg a szeme előtt a tanszak megvalósítása során

Mátraházi Tamás 1964. június 15-én született, gyermekéveit Bátonyterenyén töltötte. Miután 1987-ben átvette a tanítói diplomáját, oktatott Pásztón, Salgótarjánban, Lucfalván, Cserhátsurányban, Zagyvarónán és Kazáron is. A bátonyterenyei alapfokú művészeti iskola tanári karának 2001 óta tagja, 2012 óta főállásban.

– A színjáték-dráma tanszakkal egyfelől a tehetséges fiatalok képességeinek kivirágoztatásához kívánok teret biztosítani, másrészről a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását szeretném támogatni a művészeti oktatás segítségével. A tanulók számára gyakran eszköztelen, jelmez nélküli dramatizált meséket és szerkesztett játékokat állítok össze, de akadnak persze jelmezes, díszletes előadásaink is. A foglalkozásokon például emlékképek megidézésével, kreatív gondolkodásra serkentő mozgásos és beszédtechnikai gyakorlatok végzésével, illetve egyéb ügyességi játékokkal próbálom erősíteni a gyerekek közösségét, illetve fejleszteni az egyéni személyiségeket és képességeket – mondta Mátraházi Tamás, aki már gyermekkorában is írt verseket és meseparódiákat, az Arcok és énekek című irodalmi antológiákban több írása is megjelent.