Emlékest

2022.06.30. 21:01

Liszt Ferenc-díjas operaénekesnőre emlékeznek Salgótarjánban

Mint ezeken a hasábokon már többször is esett szó róla, van néhány lelkes nyugalmazott operabarátból álló csoport, amelynek tagjai rendszeresen járnak Budapestre előadásokra.

Cs. B.

Komlóssy Erzsébet

Forrás: MTI | Keleti Éva

Komlóssy Erzsébet

Forrás: MTI | Keleti Éva

Figyelmük azonban kiterjed a múlt hagyományainak, értékeinek megőrzésére, megismertetésére, e művészeti ág korábbi – sajnos már eltávozott – kiemelkedő nógrádi személyiségeire is. Így például a Szurdokpüspökiben született Radnai Györgyre, a Sámsonházáról származott Kukely Júliára vagy éppen Komlóssy Erzsébetre. Utóbbi Kossuth- és Liszt-díjas énekművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1933-ban július 9-én Salgóbányán látta meg a napvilágot. Édesapja katonatiszt, édesanyja ápolónő volt. Tanulmányai befejeztével a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte el a pályáját, majd mintegy három évtizeden át a Magyar Állami Operaház magánénekeseként működött, de sokat dolgozott külföldön is. Több mint hatvan jelentős alakítás fűződik a nevéhez. 

A Salgótarjáni Operabarátok Köre és a kezdeményezésüket felkaroló, támogató rendezvény- és médiaközpont július 9-én – Komlóssy Erzsébet születésnapján – 17.30 órai kezdettel emlékestet tart Salgóbányától a Magyar Állami Operaházig címmel a salgói, Medvesi u. 14. sz. alatti Geocsodák Házában. A műsorban Pándy Piroska – az ugyancsak salgótarjáni, baglyasaljai származású – Liszt Ferenc-díjas opera- és operett-énekesnő, valamint Jenei Gábor, a Madách Színház művésze működik közre. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában