A fejlődés útján

2022.06.10. 17:13

Horgászbarát vendégházakat avattak és emlékművet adtak át az idén 800 éves Ludányhalásziban (fotók)

Pénteken ünnepélyes keretek között adták át Ludányhalásziban a három horgászbarát vendégházat, majd felavatták a helyiek magyarságát és a kereszténységét szimbolizáló emlékművet az idén nyolcszáz éves településen.

Fodor Orsolya

A helyiek magyarságát és kereszténységét szimbolizálja az emlékmű

Forrás: NMH/Hegedűs Márk

A horgászbarát vendégházak átadóján Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára is jelen volt. Beszédében elmondta, hogy a kormány még 2019-ben döntött a gazdaságélénkítő program elindításáról, a gazdaságilag elmaradott települések hátrányainak csökkentése, a helyi foglalkoztatás bővítése és a vidék lakosságmegtartó képességének növelése érdekében. 

Hozzátette: az immár negyedik ütemnél tartó programba azokat a településeket vonták be, ahol a szociális és a gazdasági fejlesztés alapjai adottak voltak. Az ország 3178 helységéből 445-öt választottak ki.  Nógrád megyében 38 település érintett a gazdaságélénkítő programban, amelyet idén is folytat a Belügyminisztérium. Közülük Érsekvadkert, Kazár, Szécsény, Varsány, Karancskeszi, Karancslapujtő, Ludányhalászi, Csécse, Mátraterenye, Bercel és Cered szerepel, szerepelt az első négy ütem valamelyikében.

Ludányhalászi önkormányzata a Turisztikai fejlesztés a Rádayak falujában elnevezésű programban horgászbarát vendégházak kialakításához kapott vissza nem térítendő támogatást. A projekt célja a térség természeti adottságainak jobb kihasználása, a falusi szálláskínálat, valamint az ehhez kapcsolódó horgász- és családbarát szolgáltatási infrastruktúra kialakítása, fejlesztése. Nem utolsó sorban pedig szolgálja a helyi vállalkozások, kistermelők, szolgáltatók hosszú távú megélhetésének biztosítását is.

– A 18 férőhelyes vendégházak mellett egy tárolásra alkalmas épületet is létesítettek. Mindegyik korhűen felújított jellegzetes palóc ház a település központjában található – mondta Réthy Pál.

Az államtitkár kiemelte, hogy a teljes beruházás összege – a többlet támogatással együtt – meghaladta a 221 millió forintot. Kitért arra is, hogy a ludányhalászi önkormányzat – minimum három évre – két ember piaci alapú foglalkoztatását is vállalta a program keretében.

Kovács Imre, a település polgármestere beszédében elmondta, hogy az elmúlt másfél év kihívások elé állította a község önkormányzatát, ám most végigtekintve az épületeken már cseppet sem bánják a befektetett munkát. 

– A három vendégház mellett egy nyitott színt és egy tárolóhelyet is kialakítottunk a kényelem érdekében – ismertette a falu vezetője.

Balla Mihály, Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője szerint az Ipoly vidéke csodálatos környezet, amit ki kell használni.

– Legyen szó bakancsos, kerékpáros kirándulásról, vagy a horgászatról és a vadászatról, ez a vidék nagyszerű lehetőségeket kínál. A most átadott vendégházak a horgászokon kívül a turistákat is ide vonzzák, hiszen a térség tele van természeti kincsekkel – fejtette ki Balla Mihály.

Mint mondta, önmagukban azonban ezek nem elegendőek, mert a turistákat valahol el kell szállásolni, erre pedig remek lehetőséget biztosítanak a vendégházak. Így ismerhetik meg a távolról érkezők azt a csodálatos világot, ami a nógrádiaknak természetes, hiszen minden nap ebben élnek.

– Az is lényeges, hogy a szálláshelyek munkalehetőséget is biztosítanak majd a helyieknek – hangsúlyozta a honatya.

Emlékművet avattak a nyolcszáz éves fennállásra

Ludányhalásziról, pontosabban a halászi falurészről a legkorábbi írásos emlékek 1222-ből származnak, a nyolcszáz éves fennállás tiszteletére pedig egy emlékművet lepleztek le pénteken a falu szívében.  Kovács Imre polgármester elmondta, hogy az alkotás Tóth Dávid szobrász keze munkáját dicséri és 4,2 millió forintba került. Ezt alapítványi támogatásból és felajánlásokból finanszírozták. – A szobor a 800 éves fa elnevezést kapta és az itt élő közösséget szimbolizálja a gyökereivel együtt. A fa egymásba fonódó ágai ölelik a szent koronát, ami a keresztségünket és a magyarságunkat jelenti – árulta el a faluvezető. Hozzátette: a jellegzetes helyi épületek bronzmakett formában kerültek fel a mészkőből készült emlékműre, emellett pedig a község térképe is helyet kapott az alkotáson. A jubileumot háromnapos falunap kíséri, mely a hétvégén színes programokat, koncerteket kínál a lakosságnak.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában