Finomságok

2022.06.17. 19:54

Egy csipetnyi Nógrád megyét hintett el a főváros szívében a héhalmi pár

Házias ízek, adalékmentes pékáruk, kovászos kenyér, valamint Nógrád megyéből származó alapanyagok és termékek is megtalálhatók az egyik budapesti pékségben, amelynek tulajdonosa szintén Nógrád megyei kötődésű.

Nagy Orsolya

Molnár Alexandra és párja, Nagy Szabolcs a budapesti üzletben

Maga mögött hagyta a multik világát, és pékséget hozott létre a fővárosban a héhalmi származású Molnár Alexandra párjával, Nagy Szabolccsal. 

– Bár Nógrád megyében születtem, de gimnáziumba, majd később főiskolára már Budapesten jártam. Amikor elhelyezkedtem, nem éreztem jól magam a munkahelyemen, amely egy multicég volt. Mással szerettem volna foglalkozni, olyan tevékenységgel, amely során alkothatok. Úgy döntöttem, hogy beiratkozom egy pékiskolába, majd egy éven át egy kézműves pékségben töltöttem a szakmai gyakorlatot. Végül tavaly decemberben sikerült megvalósítani az álmunkat, ugyanis párommal megnyitottuk első üzletünket – idézte fel Molnár Alexandra. 

Hozzátette: mivel nógrádi, ezért úgy gondolta, fontos, hogy ebből a megyéből vásároljanak alapanyagokat, amelyek mindegyike nagyon jó minőségű. Ezáltal a tejtermékek Szentéről érkeznek – ezeket árulják is a boltban –, a kávé Rétságról, a helyben is fogyasztható gyümölcslevek Szécsényből, míg az egyik legfontosabb alapanyag, a liszt Pásztóról jut el a pékségbe. Bio-, teljes kiőrlésű, tönköly- és finomlisztet egyaránt használnak termékeiknél. 

– Mindenben törekszünk arra, hogy kiváló alapanyagokat alkalmazzunk, és folyamatosan magas minőséget nyújtsunk. A klasszikus magyar finomságok mellett, mint például a túrós batyu és a kakaós csiga, a francia croissant is megtalálható nálunk. A kenyerünk pedig kovásszal készül, amely sokkal egészségesebb és emészthetőbb, mint az élesztős. A mai felgyorsult világban az emberek nagyon sok gyors élelmiszert fogyasztanak, ami nem egészséges. A kovászos kenyér azonban jó hatással van a szervezetre, ráadásul sokáig friss marad – közölte a tulajdonos. 

Nagy Szabolcs azt tapasztalja, hogy az emberek egyre inkább odafigyelnek arra, hogy milyen minőségű ételeket esznek. Ráadásul sokan érzékenyek is egyes élelmiszerekre, például a tejre vagy a tojásra. Fontos lett a minőség, már nem a tömegtermékeket helyezik előtérbe. Sokan akár nagyobb összeget is hajlandók kifizetni az egészségükért, emellett ezekben a termékekben nincs semmiféle pluszadalékanyag. Szabolcsnak egyébként személyes kedvence a túrós batyu és a kakaós csiga, míg Alexandránál a kifli és a kovászos kenyér a nyerő. 
Az üzletben pedig nemcsak az alapanyagok származnak szűkebb hazánkból, de több, ott dolgozó is Nógrád megyéből érkezett, így Alexandra húga, Renáta, aki a fő barista, de egy sziráki pék, Ádám is itt talált munkát. 

Emellett sok megyei törzsvásárló jár hozzájuk, akik nagyon örülnek annak, hogy kedvenc pékárujukért, kávéjukért, vagy éppen tejtermékükért nem kell hazautazni, hiszen a fővárosban is megkaphatják ezeket. 
– Héhalomban is nagyon sokan ismerik, és örömmel fogyasztják is a termékeinket. Sajnos hazautazni azonban csak ritkán tudok, körülbelül havonta egy alkalommal. Akkor azonban mindig viszek magammal valami finomságot a családnak és az ismerőseimnek – mondta Molnár Alexandra, aki azt tervezi párjával, Szabolccsal, hogy a jövőben valamelyik Nógrád megyei piacra is szeretnének betörni áruikkal. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában