A 100 éves Mária nénit a szíve örökre Mátramindszenthez köti

A világ másik felén, Amerikában látta meg a napvilágot Gulyás Istvánné Mária néni, ahonnan négy és fél éves korában tért haza szüleivel. Élete nagy részét az apró településen, Mátramindszenten töltötte. Sosem vágyódott vissza az álmok országába, mint mondja, a szíve mindig is szeretett falujához kötötte. Azonban tízig még ma is elszámol angolul. 

– Édesapám és édesanyám, ahogyan napjainkban a fiatalok, a munkalehetőség miatt döntöttek úgy, hogy Amerikában próbálnak szerencsét. Az én születési anyakönyvi kivonatomban az szerepel, hogy Washingtonban jöttem a világra, 1922. május 29-én – kezdi élete történetét Mária néni. – Azonban nem sok időt töltöttek a távoli országban, a honvágy miatt visszatértek szülőfalujukba. A nővérem nem jött haza velünk, ő ott ment férjhez, és ott is élte le az életét. 

Mint Mária néni mondta, 17 évesen ment férjhez, és a párjával 70 évet éltek le együtt. Három gyermekük született, egy lány és két fiú. Azonban az életüket a II. világháború árnyékolta be. 

– A férjemet besorozták katonának, egyedül maradtam a három kicsivel. A szüleim támogattak, ők segítettek a nehézségekben. A fronton töltött idő után az orosz hadifogság hosszú évei következtek. Tábori levelekből tudtuk, hogy még él egyáltalán, de amíg haza nem jött, nem voltunk biztosak abban, hogy valaha újra találkozhatunk – idézi fel könnyes szemmel Mária néni. – Emlékszem legyengülve, német katonai zubbonyban, ing nélkül, nagy cipőben állított be, a kisebb fiúnk nem is ismerte meg, bácsinak szólította. 

Miután megerősödött, a bányában helyezkedett el a családfő, Mari néni pedig a földeken dolgozott, nevelte a gyerekeket, vezette a háztartást és a népes állatsereget is ellátta. Mint mondta, mindig volt tehenük, lovuk, libájuk, kacsájuk és csirkéjük is. A boltba szinte semmit sem vettek, volt olyan idő a háború alatt, hogy nem is nagyon lehetett kapni semmit. Mindent maguknak termeltek meg, a kenyeret is maguk sütötték. 

– Jobb világ volt akkor, még az időjárás is más volt. Az emberek segítették egymást, szóltak egymáshoz – sorolja a szépkorú. – Nem gondoltam sosem, hogy megérem a száz évet. Ma már nem mozdulok ki a házból, fájnak a lábaim, az ízületeim. De szívesen nézem a tévét, és minden nap elolvasom a Nógrád Megyei Hírlapot, aminek évtizedek óta előfizetője vagyok. A régi fényképeket is előveszem időnként, eszembe jutnak az emlékek. Amikor a kedves anyának nevezett nagymamám portáján fára másztunk, úgy ettük a cseresznyét. Mezítláb játszottunk a többi gyerekekkel. Annyi minden történt száz év alatt, felidézni is nehéz. Sok nehézségben is volt részem, ma mégis csak a szépre emlékezem. 

A 82 esztendős lánya gondoskodik Mária néniről 

Gulyás Istvánné Kun Mária három gyermeket nevelt. Nagy tragédia az életében, hogy a két fiát, Mátyást és Ignácot, valamint az egyik menyét is elveszítette. A legidősebb gyermeke, a 82 éves Rozália gondoskodik ma Mari néniről.

– Édesapám 90 esztendősen hunyt el, előtte őt is tizenöt évig gondoztam, édesanyámról pedig már 12 éve gondoskodok – veszi át a szót Rozi néni, aki azt is elmeséli, hogy még ma is műveli a ház körüli kis kertet, ahol néhány évvel ezelőtt még édesanyja is gyomlálta a növényeket. Azonban az utóbbi időben már a szobában is nehezen mozog, így nem tud kimenni az udvarra.

Öt unoka és négy dédunoka teszik szebbé a napjaikat, Mari néni azt is megemlíti, hogy Pisti unokája, aki szintén a faluban lakik, családjával együtt mindenben a segítségükre van.

A századik születésnapját is szerettei körében ünnepelte, gyönyörű virágkosárral lepték meg. A szépkorút Horváth János, Mátramindszent polgármestere is köszöntötte a település önkormányzata nevében, valamint a miniszterelnök által kiállított emléklapot is átnyújtotta számára.