Visszatekintő

2021.12.31. 11:24

Ez történt 2021 szeptemberében Nógrád megyében

Egyházi eseményekben bővelkedett idén az ősz első hónapja, a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus mellett számos esemény volt Nógrádban is.

NMH-összeállítás

Salgótarján - Megtartották szokásos gyakorlatukat a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei a salgótarjáni garzonházon. Az esetlegesen adódó vészhelyzetekre a megye legmagasabb épületén készültek a katasztrófavédelem munkatársai

Bujákon keresztet állított a helyi erdészet a kongresszus tiszteletére, Salgótarjánban pedig teljes felújítása után Marton Zsolt váci megyés püspök szentelte fel a Kisboldogasszony-templomot. 
 

Szeptember 21-én tartották Salgótarjánban a nógrádi megyenapot, amelyre Kövér László, a parlament elnöke is ellátogatott. A rendezvényen adták át szakterületenként Nógrád megye kitüntetéseit is. 
 

A kora őszi időszak persze számos szabadtéri rendezvény megtartására is kiválóan alkalmas. Szeptember végén megkezdődött a szüreti mulatságok, tulajdonképpen betakarítási ünnepségek és falunapok igazi szezonja. Pásztón, a legjelentősebb nógrádi szőlőtermő vidéken megtartották a hagyományos szőlő- és borünnepet. Előbbiek mellett Alsótoldon lovas napot is rendeztek a négylábúak barátainak. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában