Nem felejtenek: örökre megsebezte a nógrádiak lelkét a 2006-os rendőrterror

A magyar nép tizenöt évvel ezelőtt sem akart mást, mint méltó módon megemlékezni az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről, azokról, akik elhozták hazánk számára a dicsőséget, a feloldozást. Az ünneplés 2006-ban azonban a bestiális támadások, a rendőri túlkapások és a jogszerűtlen intézkedések miatt kudarcba fulladt: pánik, félelem, zűrzavar és harag vegyült a budapesti levegőben. A Fidesz-nagygyűlésről hazafelé igyekvő civilek összekeveredtek a Gyurcsány-kormány elleni radikális tüntetőkkel, a rendőrség pedig e tömeget egységesként kezelve kezdett bele a feloszlatásba, miközben intézkedéseikkel és tetteikkel átlépték a jogszerűség határát. E hétfői napon a fővárosban több Nógrád megyei is az események részesévé vált. S bár ők fizikailag nem sérültek meg, az ott látottak mégis örökre megsebezték a lelküket.

Beépített emberek voltak a tömegben

Molnár Zoltán somoskőújfalui lakos barátaival utazott aznap Budapestre, hogy leróják tiszteletüket az ’56-os hősök emléke előtt. Mire felértek, már javában zajlott a tüntetés: rendőrsorfalakkal találták szemben magukat, a tömeg szinte farkasszemet nézett a rendőrökkel.

– A mellékutcákon próbáltunk megindulni a hídfő felé, de egy ponton mi is a Magyarok Házába kényszerültünk, mert a könnygázgránátok füstjétől már nem láttunk semmit.

Hallottuk a körülöttünk lévőktől, hogy már többen megsebesültek, de azt is rebesgették, hogy a rendőrök éles lőszert is használtak a tömeg ellen. Ez persze nem bizonyosodott be… – idézte fel Molnár Zoltán. Hozzátette: a rendőrsorfalak mellett elhaladva az egyenruhások felismerhetetlenségig be voltak öltözve, az azonosító jelük is hiányzott.

– Emlékszem, hogy egy csuklyás alak kijött a tömegből a rendőrökkel beszélni, majd visszafordult és újra elvegyült a nép között. Akkor számomra egyértelművé vált, hogy bizony a tömegben is voltak beépített embereik. Abban az alaphangulatban az emberek nem gondolkodtak, követték a hangadókat. Ennek fényében megtervezett provokációk is lehettek.

Molnár Zoltán visszaidézte: volt olyan pillanat, amikor alig egy méterrel a feje felett repült el egy könnygázgránát, s csak a szerencsén múlott, hogy nem találta el.

– Forradalmi volt a hangulat. Az egyik mellékutcában a gumilövedékek a falról pattantak vissza, így „érte találat” a bokámat – részletezte a Nógrád megyei lakos, akinek barátai az egyik aluljárónál annak is szemtanúi voltak, hogy a rendőrök minden indok nélkül kövekkel dobálták az autókat és célzottan tüzelnek a házak, a kirakatok ablakaira.

Fejmagasságban repültek a gumilövedékek

A somoskőújfalui Murányi Sándor és barátai is az ünnep alkalmából látogattak 2006. október 23-án Budapestre, hogy a fontos történelmi évfordulóra emlékezzenek.

– Egy barátom hétszemélyes járgányával mentünk fel Budapestre, amellyel a Városligetben parkoltunk le. Onnan az Andrássy úton próbáltuk megközelíteni a meghirdetett helyszíneket, különös tekintettel az Astoriát, ahol a Fidesz-gyűlés volt. A Bajcsy környékén már látványos rendőri sorfalakba ütköztünk, s egészen a Deák térig le volt zárva a város – idézte fel Murányi Sándor.

Amikor a nógrádi férfi barátságosan érdeklődni kezdett, miért nem mehetnek tovább, akkor megdöbbentő és cinikus választ kapott egy egyenruhába öltözött alaktól: „mert már verik a magyarokat”.

– Az áldatlan állapotokat látva a zegzugos utcákon keresztül kíséreltük meg kikerülni a sorfalat. Az Astoria felé tartva azonban kénytelenek voltunk a Magyarok Házához menekülni, mert elviselhetetlenül marta a szemünket a füst. Több olyan embert ápoltak a helyszínen, akiknek sérüléseit gumilövedék okozta.

Murányi Sándor elmondta, miután ismét útnak indultak, azután jött csak a feketeleves. A legaljasabb cselekedetet a Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca közötti aluljárónál tapasztalták, ahol a rendőrök különféle méretű aszfalt flaszterokkal bombázták az autókat, vélhetőleg azért, hogy később a károkat a tüntetőkre fogják. Elmondása szerint a célba vett járművek között volt egy lengyel tévéközvetítő kocsi is, e tett pedig különösen kicsapta a biztosítékot mindenkinél, aki látta.

– A Párizsi udvarnál renoválás zajlott akkoriban, néhány srác az állványsort lebontotta és barikádot húzott a védekezéshez. Ezután az Erzsébet hídon hirtelen beköszöntött a tél, egy hókotróval jöttek felszámolni a barikádot... – emelte ki Murányi Sándor.

Visszaidézte, hogy a rendőrök vadászpuskákból lőtték ki a brutális roncsolásokat végző gumilövedékeket, melyeket – a tartásból is úgy látta – direkt fejmagasságra irányítottak.

– A Kossuth Lajos utca Astoria felőli oldalán erkélyekre lőttek és kirakatok ablakait törték ki. Az egyik rendőrt meg is szólítottam, hogy miért csinálják mindezt, de értelmes választ nem kaptam. Sőt, az egyik barátom vonszolt arrébb, nehogy nekem támadjanak a rendőrök. Valamennyi pusztítást a rendőrség okozott, egyértelmű volt, hogy eltervezett küldetést hajtanak végre. Láttunk a tömegből ki-beszaladgáló embereket is, akik a rendőrökkel együtt, vélhetőleg beépítve űzték az aljas játékot. A gyűlésen részt vevők nem voltak erőszakosak, semmi közük nem volt a radikális tömeghez, ennek ellenére idős és fiatal egyaránt a bestiális fellépések áldozataivá vált. Sok ártatlanul megsebzett polgárt láttam, akik nem akartak mást, csak gond nélkül hazajutni.

Bár interjúalanyaink fizikailag nem sérültek meg, de a lelki traumát, s azt, hogy egy demokratikusnak mondott államban a hatalom a saját népe ellen fordulva mély sebeket okozott a magyarságnak, nekik is fel kellett dolgozniuk.

Rossz idő és csontig hatoló hideg volt, füstfelhő lepte el az utcákat

Egy salgótarjáni férfi tapasztalatai is hasonlóak a fentiekhez 2006 októberéről. Bár foglalkozása miatt nevét még ennyi idő múltán sem vállalja a nyilvánosság előtt, portálunknak mégis felidézte, hogyan élte meg főiskolásként a tizenöt évvel ezelőtti eseményeket. – Emlékszem, hogy rossz idő és csontig hatoló hideg volt. Egy megemlékezésen vettünk részt a barátaimmal a Corvin közben, s már odafelé páran meg is jegyezték, hogy a szokásoshoz képest több rendőrt látni az utcákon. A ceremónia után be akartunk ülni egy szórakozóhelyre lazítani, azonban néhány telefonhívás és üzenetváltás után módosult a tervünk. Kiderült ugyanis, hogy nagy balhé van, és a rendőrök az egyik cimboránkat megverték, másokat pedig elfogtak – mondta a salgótarjáni lakos. Amikor az akkori főiskolások a helyszínre érve meglátták, hogy a rendőrök vízágyúval és könnygázgránátokkal lépnek fel a demonstrálók ellen, akkor bennük is felment az adrenalin és egymás védelmére keltek. Füstfelhő lepte el a fiatalokat, s tudták, hogy szép szavakkal ott már semmit nem érhetnek el. – A felismerhetetlenségig beöltözött rendőrökön érezni lehetett az agressziót, nem volt kérdés, hogy visszaéltek a hatalmukkal. Szinte mindenen és mindenkin átgázoltak, a tömegoszlatás során sok ártatlan földre került, olykor vérző sebeket szerezve. Hajnalig kitartottunk a haverokkal, akkor már csak farkasszemet néztünk az egyenruhásokkal. Elázva, átfagyva indultunk vissza a kollégiumba. Én testileg nem sérültem meg, bár napokig alig tudtam enni, és jól meg is fáztam. A koleszban ültünk, beszélgettünk és próbáltuk megemészteni, hogyan válhatott az ünnep egy valóságos bosszúhadjárattá.