ajándék

2021.09.18. 18:32

Petőfi mellszobrával ajándékozták meg a testvértelepülésüket a csitáriak

A községnek több testvértelepülése is van, amelyekkel jó kapcsolatot ápol. Közülük is kiemelkedik a délvidéki Tóba, akiket a csitáriak nemrégiben különleges ajándékkal leptek meg.

L. J.

– A tóbai testvérekkel 2016-ban ismerkedtünk meg, akik máig hűen őrzik magyarságukat – mondta Komjáti István, a község polgármestere.

Hozzátette, hogy két évvel ezelőtt elromlott a templom orgonája, a csitári önkormányzat pedig úgy döntött, hogy segítségükre siet. Ekkor az egyházközség és a hívek adományából vásároltak egy új hangszert a testvértelepülésnek, amelyet ünnepélyesen adtak át nekik Tóbában. Az ott élő emberek hálásak voltak a nógrádiak jószívűségéért és összefogásáért.

Ünnepélyesen adták át Túri Török Tibor alkotását
Fotó: Beküldött

Komjáti István kifejtette, hogy Tóbán mind az általános iskola, mind pedig a helyi hagyományőrző kör Petőfi Sándor magyar költőnk nevét viseli. A helyieknek régóta nagy vágya volt, hogy egy szobrot is állítsanak számára, s ebben ismét kiváló partnerre találtak a csitári barátok személyében.

– A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kiírásán lehetőségünk nyílt rá, hogy megvalósítsuk a tóbaiak álmát. Túri Török Tibor szobrászművész megalkotta Petőfi Sándor mellszobrát, amelyet a nemrégiben megtartott testvértelepülési találkozón adtunk át Balla Mihály országgyűlési képviselővel közösen. A rendezvényen emellett színes programokat hívtunk életre, s persze a többi testvértelepülésünk – a csehországi Police, a felvidéki Csitár és Kelenye – küldöttsége is ellátogatott hozzánk – mondta a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában