fesztivál

2021.08.07. 19:30

Világcsúcs született Mátramindszenten, ekkora bodagot még nem láttak

Immár második alkalommal rendezték meg a bodagfesztivált szombaton Mátramindszenten. Egy közel 19 kilogrammos óriásbodagot készítettek, amellyel új csúcsot is felállítottak. Ez az eredmény a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült.

Gerhát Karina

Fotós: Hegedus Mark

Fotós: Hegedus Mark

– Születésem óta szeretett falumban, Mátramindszenten élek, itt nőttem fel, majd ide jártam általános iskolába is. Az osztályomban csak ketten voltunk roma származásúak. Édesanyám sokszor sütött bodagot, amit tízórainak mindig el is vittem magammal. Egy idő után a többi gyerek felfigyelt rá, mert azt hitték, hogy kalács. Mondtam, hogy nem az, hanem cigánykenyér, a szegények étele – tudtuk meg Zámbó Ferenctől.

A bodagfesztivál főszervezője hozzátette: a többieknek nagyon megtetszett ez az eledel, ezért sokszor elcserélte különféle szendvicsekre.

– Ezt követően egyre több szülő ment édesanyámhoz, akik szerették volna megtudni, hogyan is készül a bodag, hiszen addig még nem is hallottak róla. Ezzel a mai napig is sokan vannak így. Éppen ezért a rendezvény legfőbb célja, hogy minél több emberrel megismertessük a cigányok kenyerét. Ennek elkészítését élőben is szerettem volna bemutatni az embereknek – emelte ki Zámbó Ferenc.

– A nap folyamán egy közel 19 kilogrammos óriás bodagot készítettek, amellyel egy új csúcsot is sikerült felállítanunk, ami nagy örömünkre idén már a Guinness-rekordok könyvébe is bekerülhetett. Ehhez 16 kilogramm lisztet, vizet, szódabikarbónát, illetve sót használtak fel. A bodagot a helyi plébános meg is szentelte, a falu legidősebb asszonya, a 84 esztendős Puporka Miklósné pedig megtörte, végül pedig szétosztották a jelenlévők között. A nap folyamán különféle ételek, mint például cigány káposzta, savanyú pacalleves, savanyúpacal, malactartó pörkölt, halászlé, cigány pörkölt, cigány lecsó, csülkös pacal is készült. Ezeket az ételkülönlegességeket mindenki megkóstolhatta – tudtuk meg a főszervezőtől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában