Sikeres program

2021.06.08. 16:58

Széncinegék költöttek a szuhai óvoda udvarának odúiban

Egy országos akció részeként szűkebb hazánkban több oktatási és nevelési intézmény területén is fából készített odúkat helyeztek el szakemberek tavaly ősszel. A Szuhai Kikerics Óvoda kertjében sorakozó hatalmas fenyőkre is került belőlük. A napokban az is kiderült, hogy sikeres volt a kezdeményezés: négy odúból kettőben költöttek madarak.

Gulyás Edina

Az Egy a Természettel Nonprofit Kft. a környezettudatos gondolkodásmód és szemléletformálás érdekében országos kezdeményezést hirdetett az elmúlt ősszel a megyei vadászkamarák, az állami erdőgazdaságok és a hazai nemzeti parkok részvételével. Ennek célja, hogy különböző akciókkal és programokkal kialakítsa, elmélyítse a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét.

A fenti kezdeményezéshez a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is csatlakozott, ennek köszönhetően Nógrád megyében összesen hét óvoda és iskola területén helyeztek el a szakemberek szépen megmunkált, fából készült odúkat és etetőket az elmúlt évben. Szuhán kívül Karancskeszi, Karancslapujtő, valamint Pásztó több intézménye is gazdagabb lett ezáltal.

– Nagyon örültünk, hogy óvodánk is bekapcsolódhatott a programba. Tavaly novemberben az intézmény kertjében álló hatalmas fenyőkre összesen négy madárodút helyeztek el a szakemberek – fogalmazott Kotroczóné Pethő Veronika, a Szuhai Kikerics Óvoda vezetője, aki azt is elmondta: – A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egész télre elegendő eleséget is biztosított a madarak etetéséhez. Szorgalmasan adagoltuk azt az apró jószágoknak, közben az ablakból figyeltük, ahogy egymást váltva érkeznek az etetőre.

Mint mondta, amióta az időjárás engedi, sok időt töltenek az udvaron, így feltűnt nekik, hogy a magas fák ágaira erősített odúkban ki-be járnak a madarak. Van olyan gyerek, aki már azt is felismeri, milyen fajta látogatja azokat.

Az elmúlt héten újra az intézménybe látogatott Molnár Márton, a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őre, és a kíváncsi óvodások nagy örömére minden odút leszerelt, így kiderült, hogy költöttek-e azokban a tollasok. Sikeresnek volt mondható a kezdeményezés, ugyanis négyből kettőben fészket találtak. Egyik fától a másikig kísérték a szakembert a kicsik, és érdeklődve figyelték a műveletet.

– Több centiméter vastagon, különféle anyagokkal, mohával, fűvel, pihékkel béleltek ki két odút a széncinegék – mutatta a gyerekeknek az azokban lapuló fészkeket Molnár Márton. Sajnos a fiókák már kirepültek, így azokat nem láthatták a kicsik. A fészekanyag a közeli patak partjára került, az odút pedig alaposan kitisztították és újra visszatették a fákra.

– Mivel a cinegék egy évben akár kétszer-háromszor is költenek, elképzelhető, hogy az odúkat újra elfoglalják a madarak – tájékoztatott a szakember, aki azt is elmondta: – Befészkelhet még ide kék, barát-, és fenyvescinege, de mezei veréb és örvös légykapó is. Mivel a költést követően sok élősködő, egyebek mellett tolltetvek is a fészekben maradhatnak, érdemes azt kitakarítani, miután kirepülnek a fiókák.

Mint mondta, mivel az összes bevont intézményt sorra látogatják, azt tapasztalják, hogy a fenti kezdeményezés eléri a célját. Környezetünk ismeretére és megóvására neveli a gyerekeket.

Segíthetjük a fészkelést és akár vendégül is láthatjuk a madarakat

Attól függően, hogy milyen madarat látnánk szívesen a házunk körül, különböző odúkat vásárolhatunk vagy állíthatunk össze. A fából készült házikó vagy doboz formájúak a kerek nyílás mérete alapján három típusba sorolhatók. Az A a kék, a barát- és a fenyves­cinegéknek, a B a széncinegéknek és a csuszkáknak, a D típusú pedig a seregélyeknek biztosít megfelelő helyet. A C típusún nem kerek, hanem téglalap alakú berepülőnyílás van, ezeket általában a ház oldalára kell erősíteni a házi rozsdafarkúak számára. Abban az esetben, ha a fecskéknek szeretnénk helyet biztosítani, érdemes több műfészket elhelyezni egymás mellett. Ezeket célszerű olyan helyre tenni, ahol régebben már fészkeltek a védett madarak.

Az odúkat nem kell bélelnünk, azokba a madarak viszik be a számukra megfelelő fészekanyagot. A cinegék általában mohát és állati szőrt használnak, a verebek pedig a tyúkudvarból gyűjtik a tollakat és a fűféléket. Azzal segíthetjük munkájukat, hogy a ház köré különböző fészekanyagot – mohát, a kutyánk kifésült szőrét – helyezünk el.

 

Ezek is érdekelhetik