piliny

2021.06.28. 17:00

Roma ismereteket is tanítanak az összevont osztályos iskolában

Felújított épületben, a falu Közösségi Házában működik a község általános iskolája, ahol alsó tagozatos kisdiákok tanultak a vakáció kezdetéig. Az intézményben két tanulócsoportot vontak össze, az 1–3 és a 2–4 osztályokat.

Szenográdi Ferenc

– Kistelepülés vagyunk, jól ismerjük minden gyermekünk családi körülményeit, ami nagymértékben segítette a munkánkat az elmúlt tanévben is. Úgy tekintünk a diákokra, mintha a saját gyermekeink lennének. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy önmagához képest minden gyermek a lehető legjobban fejlődjön. Kis létszámú iskola vagyunk, de rendelkezünk mindazokkal a feltételekkel, amelyek a mindennapi munkánkhoz szükségesek – vélekedett Varga Istvánné. A tanárnő azt is hozzátette: munkájuk legfontosabb feltétele, hogy a pedagógusokban meglegyen a hivatástudat és a diákság szeretete. A beilleszkedési és magatartási zavarokkal küzdő gyermekekkel az iskola nevelői külön is foglalkoztak. A sajátos nevelési igényű diákjukhoz heti három órában fejlesztőpedagógus járt.

Az iskola programjából nem hiányoztak a különböző élményt nyújtó programok sem. Kirándulásokat szerveztek a megye és az ország különböző részeire, többek között színházlátogatáson is rendszeresen részt vettek. Az utóbbi két évben a járványhelyzet sajnos törölte ezeknek a programoknak a nagy részét. Ennek ellenére nem mondtak le a különböző iskolai rendezvényekről, a karácsonyi ünnepről, a farsangról, amelyeket ha szűk körben is, de megtartottak. Az iskolába sok roma származású gyermek jár, ezért évek óta roma ismereteket is tanítanak. Ezeken az órákon a gyermekek megismerhetik a romák hagyományait, szokásait, kultúráját. Egy salgótarjáni tánctanár társastáncot is tanít a gyermeknek. Ezenkívül a fiúk részt vesznek a Bozsik labdarúgó programban.

Varga Istvánné elmondta, hogy a gyermekek igénylik az egyéni foglalkozásokat. A tantestület jó kapcsolatot alakított ki a szülőkkel, éppúgy, mint a helyi önkormányzattal. Fontos, hogy minden gyermek térítésmentesen étkezik az iskolában, ahol tízórait, ebédet és uzsonnát is kapnak. Azoknak, akiknek ez nem járna alanyi jogon, ott az önkormányzat biztosítja az anyagiakat.

A tanárnő azt is elmondta, hogy az online tanítás kezdetén a gyermekek még tele voltak lelkesedéssel, ami szép lassan elfogyott belőlük, s már nagyon hiányzott nekik az iskola, amikor végre visszatérhettek. – A pilinyi kisdiákok jól érzik magukat az iskolájukban, fokozatosan gyarapítják a tudásukat, fejlesztik gondolkodásukat, és pozitív irányban formálódik a személyiségük – vélekedett a tanárnő.

Címkék#Piliny

Ezek is érdekelhetik