tragédia

2021.06.25. 09:46

Frizbizés közben esett a Dunába a nógrádi mentett kutya, akinek hős gazdája vízbe fulladt

A Mancs Menedék Állatvédő Egyesülettől örökbefogadott kutya Ausztriában csúszott a Dunába, gazdája még ki tudta menteni, ő azonban belefulladt a folyóba.

A Bors írta meg, hogy a Bessy névre hallgató állatot nagyon imádta gazdája, Csaba. Pár hete éppen játszani és túrázni voltak Linz környékén, amikor a Duna holtágába csúszott a keverék kutyus. A fiatal férfi utánaugrott, kimentette kedvencét, de annyi ereje nem maradt, hogy ő is kimásszon az örvénylő folyóból.

A portál Csaba testvérét is megszólaltatta, aki elmondta, hogy hatalmas szíve volt elhunyt rokonának, mindig segített a bajba jutottakon. Egyszer például egy sérült kismadarat vitt haza, megszelidítette, majd úgy közlekedtek az utcán, hogy a vállán ott csücsült Crowley.

A cikkből kiderül, hogy a tragikus eset Linznél történt, a férfi és kutyája a Duna holtágánál játszottak, amikor Bessy beleesett a vízbe, Csaba pedig habozás nélkül utánavetette magát. Időközben a rendőrök is a a helyszínre értek, de a hős gazdinak már csak a holttestét tudták kihúzni a folyóból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában