interjú

2021.06.09. 06:55

Autó, motor és jetski után kamiont vezetne a honti, vak Guiness-rekorder

A honti Karvai Sándor látássérültként született, azonban ez soha nem akadályozta meg abban, hogy valóra váltsa álmait. Ma már nemcsak marketing kommunikációs munkatársként, hanem rádiós műsorvezetőként is dolgozik. Mindemellett pedig számos Guinness-rekord fűződik a nevéhez.

Lászlók Judit

– Mivel foglalkozik jelenleg?

– 1995 óta dolgozom a Kézmű-Erfo-Főkefe cégcsoportnál, amely több mint tízezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat, és országszerte 150 telephellyel rendelkezik. Jelenleg marketing kommunikációért felelős szakértőként tevékenykedem a vállalatnál. Emellett rádiós műsorvezető vagyok a Megafonnál.

– Hogyan vált rádióssá?

– Mindig nagy álmom volt, hogy rádiósként dolgozhassak. A Juventus rádióban négy éven át pozitív üzeneteket közvetítettem az emberek felé, hiszen kinek hinnék el, ha nem egy vak embernek, hogy az élet szép. Aztán a Megafon újraindulása óta vezetem a reggeli adást két másik kollégámmal. A munkára való felkészülésben sokat segít a párom, Anita (Karvai Sándorné – szerk.), illetve folyamatosan hallgatom a rádiót és igyekszem tájékozott lenni.

Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

– Mit szeret a rádiózásban a legjobban?

– Azt, hogy nem tudom, hogy éppen kihez szólok, kire vagyok hatással, kit vidíthatok fel. Ezáltal pedig bárkinek a társa lehetek. Ezenkívül nagyon tetszik, hogy olyan sok élményt és tapasztalatot megoszthatok a hallgatókkal.

– Mindezek mellett Guinness-rekordok is fűződnek a nevéhez.

– Igen, először a Hungaro­ringen mentem egy teljes kört motorral, amivel én lettem a világ első vak motorosa. Szintén a Forma–1-es pályán egy utasokkal teli luxusbuszt is vezettem. Két évvel ezelőtt pedig a Balaton északi partján három kilométeren keresztül vezettem egy elektromos autót teljesen önállóan – csak telefonon navigáltak. De kipróbáltam már a jetskizést, a gokartozást, illetve navigátorként a ralit is. Legutóbb a Tour de Hongrie balassagyarmati rajtja után biciklizhettem. Egy látó embernek ezek alap dolgok, nekem azonban rengeteget jelentenek. Csak egy életünk van, és nem szeretnék kimaradni semmiből.

Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

– Küldetésének tekinti, hogy bebizonyítsa, látássérültként is bármire képes lehet az ember?

– Azt tudni kell rólam, hogy imádok vakon élni. Ha egy ember vak, vagy bármilyen fogyatékossággal él, az még nem jelenti azt, hogy ne lenne képes ugyanolyan értéket teremteni, mint mások. Az a legfőbb célom, hogy megváltoztassam az emberekben ezt a megítélést.

– Mennyire inspirálja tevékenységeivel a látássérült társait? Milyen rekordokat szeretne még felállítani?

– Nagyon örülök annak, ha a rekordjaim és az életmódom pozitív hatással van mások életére. Azonban akadnak olyan emberek is, akik furcsán néznek rám amiatt, hogy küzdök a céljaimért és végül megvalósítom őket. Szervezés alatt van egy kamion vezetése, amely remélhetőleg hamarosan megvalósul. A jövőben pedig nagyon szeretnék még vonatot is vezetni.

Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

Fontosnak tartja, hogy érzékenyítő programokat szervezzenek

Karvai Sándor látássérültként nagyon fontosnak tartja az érzékenyítő programokat. Párjával rendszeresen járják az ország iskoláit, rendezvényeit. A rádiós műsorvezető ezekből az érzékenyítő feladatokból mutatott nekünk néhány részletet. Elsősorban megismerkedhettünk a Braille-írással. Aztán megmutatta, hogyan lehet közlekedni a fehér bottal úgy, hogy be van kötve a szemünk. Mint mondta, először a jobb lábbal kell lépni, a bottal pedig a másik irányba mutatni. Ezáltal sikerül felmérni az előttünk lévő tárgyakat és a távolságot. A vakok főként a hallásukra támaszkodnak, így a térben például a visszhang alapján sikerül tájékozódniuk. Karvai Sándor azt is megmutatta, hogy hogyan tud internetezni, telefonálni és a különböző bankjegyeket felismerni egy speciális mobilkészülék segítségével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában