oktatás

2021.04.30. 11:39

Érettségi 2021: hétfőn közel ezer nógrádi diák bizonyítja tudását

A középfokú tanulmányaik végén járó diákok számára hétfőn 9 órától a magyar nyelv és irodalom tantárggyal megkezdődik az idei érettségi vizsga. Nógrád megyében 965 tanuló adhat számot tudásáról, közülük 483-an jelentkeztek emelt szintű vizsgára is. Az iskolákat már korábban fertőtlenítették, így minden készen áll a vizsga lebonyolítására.

Veres Edina

Fotós: Imre György

Fotós: Imre György

Hétfőn – a magyar nyelv- és irodalom tantárggyal – megkezdődik az idei érettségi időszak.

Nagy Kálmán, a Salgótarjáni Tankerületi Központ szakmai vezetője elmondta: az illetékességi területükön működő négy gimnáziumban az elmúlt évhez hasonlóan összesen 381 tanuló tesz majd érettségi vizsgát.

– Ebben a tanévben 299 jelentkezés érkezett emelt szintű vizsgára, ezek közül az angol nyelv a legnépszerűbb. Diákjaink körében az informatika, a biológia, a mozgókép kultúra és médiaismeret tantárgyak vezetik a népszerűségi listát a szabadon választható ötödik tantárgy körében. Ezentúl összesen 109 előrehozott vizsgajelentkezés érkezett informatika, földrajz, angol-, francia- és német nyelv tantárgyakból – közölte a szakmai vezető.

Hozzátette: intézményeikben természetesen a vizsgákat az ide vonatkozó rendeletek betartásával szervezik meg. Ennek értelmében például csak kivételes esetekben tarthatnak szóbeli vizsgát. Ilyen például, ha a középszintű írásbeli esetén a tanuló 12 és 25 százalék között teljesít. Emellett meg kell szervezni a középszintű szóbelit azoknál a tantárgyaknál is, amelyek csak ilyen vizsgarésszel rendelkeznek. Az említett rendelet értelmében a sikeres vizsgát a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint teljesített, teljes értékű, valamint sikeres érettségi vizsgának kell tekinteni. Nagy Kálmán arra is kitért továbbá, hogy a járványügyi előírások betartása mellett, a fertőtlenített épületek előtti csoportosulást rugalmas beléptetéssel igyekeznek megakadályozni.

A Balassagyarmati Tankerületi Központ fenntartásában működő két intézményben idén összesen 163 diák fog számot adni a tudásáról. Nagyné Barna Orsolya, a tankerület igazgatója kifejtette: ötödik érettségi tárgyként az idén a földrajz, a testnevelés, az informatika és a német nyelv volt a legnépszerűbb a diákok körében.

– A végzős tanulók mellett a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium 31 alsóbb évfolyamos diákja ír majd előrehozott érettségi vizsgát. Emellett emelt szinten 91 diák összesen 99 vizsgára jelentkezett. Ezek esetében az alap tantárgyak mellett az idegen nyelveket, valamint a földrajz, a biológia, az informatika és a fizika tantárgyakat választotta a legtöbb diák. Az érettségi előtti hetekben nagy gondot fordítottunk az intézményeinkben a takarításra és a fertőtlenítésre. A vizsga napján mindkét intézményben lesz hőmérséklet-mérés, kézfertőtlenítés, illetve a védőmaszkot használnak majd – sorolta a védelmi intézkedéseket Nagyné Barna Orsolya, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat biztosítva ezzel a diákok közötti védőtávolság megtartását.

A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban külön kell arra figyelni, hogy a tanulók ne torlódjanak fel az épület előtt, ezért a járdára másfél méterenként jelzőcsíkokat helyeztek ki. A tankerület igazgatója szerint az is fontos szabály az is, hogy a vizsgadolgozat leadása után a vizsgázók ne csoportosuljanak, hanem a legrövidebb úton és idő alatt hagyják el a vizsga helyszínét.

A Nógrád Megyei Szakképzési Centrum nyolc tagintézményében összesen 421 tanuló vesz részt idén az érettségin, közülük 93-an vállalták, hogy valamelyik tantárgyból emelt szintű tesztlapokat töltenek majd ki. Baranyi Zoltán főigazgató kifejtette, hogy a szakképzésben tanulóknál az ötödik maga a szakmai érettségi tárgy, ami kötelező.

– Természetesen amennyiben valaki szeretne további tárgyból vizsgát tenni, akkor számára biztosítunk erre lehetőséget. Nem jellemző, de idén is van néhány ilyen eset, amelyek közt például az informatika vagy az angol nyelv a népszerű – mondta Baranyi Zoltán, aki arra is kitért, hogy az intézményeikben teljes fertőtlenítést végeztek. A vizsgákhoz maszkokat, kesztyűket, és fertőtlenítőszereket biztosítanak, illetve az oktatók a megfelelő védőtávolság betartását is felügyelni fogják. Az iskolákba való belépéskor ellenőrizni fogják a diákok testhőmérsékletét, az esetleges tumultus kialakulását pedig ők is folyamatos beléptetéssel kívánják elkerülni.

Egy kicsivel emelkedett az érettségizők létszáma a tavalyihoz képest a NMSzC Szondi György Technikum és Szakképző Iskolában.

Oravecz Anita, az intézmény igazgató-helyettese kifejtette: idén 34-en jelentkeztek a tesztlapok kitöltésére, míg egy évvel ezelőtt az érettségizők száma csak 28-ra rúgott. Az iskolában két tizenegyedik évfolyamos tanuló előrehozott vizsgát fog tenni idegen nyelvből. Két diák jelentkezett ezentúl emelt szintű vizsgára angol nyelvből, egy növendék történelemből, míg egy másik matematika és informatika tantárgyakból is emelt érettségit fog tenni.

Az előző intézményhez képest épp ellenkező tendenciát tapasztalnak a NMSzC Stromfeld Aurél Technikumában az érettségizők számának tekintetében. Bozó János igazgató kifejtette: míg 2019-ben száztíz tanuló érettségizett az iskolájukban, addig tavaly már csak 85-en mérettették meg a tudásukat, idén pedig összesen 72 fiatal tesz pontot a középszintű tanulmányai végére a vizsgával.

Ugyanakkor a számok arról is tanúskodnak, hogy a Stromfeldos diákok szívében jócskán akad bizonyítási vágy. Mutatja ezt például az is, hogy idén angolból húsz diák tesz emelt szinten érettségit. Ennél több tanuló – a szakképzési centrum tagintézményei közül – csak a Táncsicsban merte vállalni az emelt szintű tesztlapok kitöltését.

A Táncsicsban közel annyian tesznek érettségit, mint előrehozott vizsgát

A Nógrád Megyei Szakképzési Centrum tagintézményei közül legtöbben az NMSzC Táncsics Mihály Technikumában érettségiznek idén.

Janik Beatrix, az intézmény igazgatója elárulta, hogy 164 saját diákjuk vesz részt az idei érettségi vizsgán. Közülük 91-en a tizenkettedik évfolyamot végzik. A többiek javarészt olyan tanulók, akik egy évvel előbb túl kívánnak esni megmérettetésen vagy a közismereti informatika, vagy az angol nyelv tantárgyakból.

– Az iskola diákjai közül 55 tanuló tesz emelt szintű érettségi vizsgát: ágazati szakmai tantárgy, angol nyelv, testnevelés és közismereti informatika tantárgyból. Jelenleg egyetlen diákunk sem érettségizik plusz tantárgyból, de ennek az az oka, hogy ezt már a korábbi évben megtették a gyerekek. Ennek értelmében 74 tanuló esetében az érettségi bizonyítványba és, illetve vagy a tanúsítványba hat tantárgy szerepel majd – mondta Janik Beatrix.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában