A Bányamúzeumban állították ki a betemetett somlyói viadukt mását

A somlyóbányai viadukt mesterei több mint száz évre, a Kőröshegyi-völgyhíd átadásáig Közép-Európa legnagyobb vasbeton hídját építették meg Salgótarjánban. Ahogy a szénbányászat hanyatlani kezdett, megpecsételődött a viadukt sorsa. Pócsa Sándor nyolc évvel ezelőtt határozta el, hogy az ívhidat – vagy legalábbis annak egy részét – megpróbálja feltámasztani sírjából.

– Az interneten 2013-ban találtam rá egy képre a sokak által már elfeledett hídról. Ez adta az ötletet, hogy a viadukt egyik részének láthatóvá tételével újra felírhatnánk Salgótarján nevét a térképre – mondta a lokálpatrióta, aki akkor hatalmas lelkesedéssel látott hozzá egy társadalmi munka megszervezéséhez. Az ásatáshoz végül nem kapták meg a szükséges engedélyeket, ám Pócsa Sándor önállóan is hozzáfogott a feltáráshoz. Biztonsági okok miatt azonban a kiásott részt vissza kellett temetnie. A lokálpatrióta 2018-ban szakmai és anyagi segítség híján mondott le a híd köré szőtt álmáról.

A viadukt történetének bemutatása azonban Pócsa Sándor szívügyévé vált, több makettet is elkészített már róla.

– Kikértem a levéltárból a híd eredeti rajzait, s két hónap alatt megépítettem az ipartörténeti emlék 1 a 45-höz arányú mását. A szinte csak fából készült makett 4,6 méter hosszú és 40 centi magas volt, egy ideig a Lakber Áruház kirakatában, majd két évig a Bányamúzeumban láthatta a közönség – mesélte Pócsa Sándor, aki 2016-ban egy kisebb makettet is készített.

Mint elárulta: a szintén fából készült művet négy hónap alatt készítette el, amellyel országjáró körutakon szeretett volna támogatókat toborozni az ásatási munkákhoz. Egyéb akadályok miatt azonban Szeged volt az első, s egyben utolsó állomása az utazásnak. A 3,45 méter hosszú és 50 centi magas makettnek egy ideig a Geocsodák háza adott otthont, ám már régóta készítőjének garázsában árválkodott.

– A Bányászati Kiállítóhely recepció részlegén láttam meg egy helyet, ahová a makett méreteivel tökéletesen bepasszol. Shah Gabriella múzeumigazgató örömmel fogadta az ötletet az elhelyezésre, így minap hivatalosan is a Bányamúzeumnak ajándékoztam a völgyhíd mását – mondta Pócsa Sándor, aki a rajzok helyreállításához és a burkolat készítéséhez is kapott külső segítséget. A sínek hegesztőhuzalokból készültek, a csilléket egy németországi barátja alumíniumból álmodta meg, míg a domborzatot Radics Lászlóné Angéla hobbialkotó jóvoltából egy különleges technikával vonták be.

Pócsa Sándor örül, hogy immár a közönség is láthatja, hogyan nézett ki fénykorában Salgótarján egyik csodája és építéstörténeti remeke. Ha csak ebben a formában is, de felszínre hozták az oly’ régóta szunnyadó völgyhidat…