Különleges fotók örökítik meg a rimóci paraszti világ pillanatait, értékeit

Mohos Zsófia tizenévesen kezdett el fényképezni, egy egyszerű filmes fényképezőgéppel, amit egy játékon nyert meg. Azonnal magával ragadta a fotográfia, így jött rá arra, hogy ő mindenre csak fotós szemmel tud tekinteni.

– Igazából már kicsi korom óta érdekelt, hogy hogyan tudnám megőrizni a jelen értékes pillanatait. Amikor a fényképezőgép a kezembe került, nyomban elvarázsolt annak a lehetősége, hogy megörökíthetem vele a számomra fontos dolgokat – mondta Mohos Zsófia. A fényképész hozzátette: – Elsősorban dokumentarista sorozatokat készítek, de foglalkozom újszülött-, családi és esküvőfotózással is. Mindig a szépet, az értékeset keresem. Így a stílusomat inkább a letisztult kompozíciók és a világos színvilág jellemzi.

A fotográfus jelenleg Nagytarcsán él a családjával, de elég sok időt tölt Kisecseten a nagymamája parasztházában, ahonnan eddigi legnagyobb projektje, a Görbeország elindult.

– A nagymamám révén kötődöm Kisecsethez, ahol egész kicsi koromtól sok időt tölthettem. Mindig lenyűgözött a sokszoknyás nénik világa, a szokásaik és az izgalmas meséik. Gyakorlatilag az egész időt, napkeltétől napnyugtáig körülöttük töltöttem. Tinédzserként – éppen, amikor a fényképezés is érdekelni kezdett – észrevettem, hogy sajnos egyre kevesebb van ezekből az emberekből. Rögtön feltűnt, ha Terka nénit már nem láttam a templomban, vagy ha Jani bácsi már nem kaszált fújtatva a domboldalon. Idővel pedig az is szemet szúrt, hogy egyre több ház válik lakatlanná. Így hát elkezdődött a Görbeország projektem, ami elsősorban a személyes gyerekkori élményeim megörökítéséről szól, de mára úgy érzem, küldetésemmé vált megörökíteni az eltűnőben lévő paraszti világot – mondta Mohos Zsófia.

A fotóművésznek 2020-ban sikerült elnyernie a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíját. A pályázathoz az ösztöndíj hároméves időszakára részletes munkatervet kellett leadnia. Ennek kidolgozásakor pedig biztos volt abban, hogy az eddigieken túl további palóc falvakat szeretne fényképezni. Azért, hogy találjon egy Kisecsethez hasonló falut – olyat, ahol az idősek még éltetik a hagyományokat, a fiatalok pedig őrzik a tőlük kapott örökséget –, lázas kutatómunkába fogott.

– Több faluba is elmentem egyeztetni az önkormányzatokkal, találkozni a művelődési házak és a hagyományőrző egyesületek vezetőivel. Hazatérve, összegezve magamban az élményeket, rögtön tudtam, hogy Rimóc az egyik helység, amit kerestem. A munkatervem két palóc településről szól, az egyik Rimóc, a másik a Szerbiában található Kupuszina.

Utóbbiba több száz éve települt egy palóc közösség, de viseletükben, szokásaikban, beszédjükben mind a mai napig őrzik a hagyományokat. Ezért érdekes számomra, hogy a földrajzi távolság ellenére milyen különbségeket és hasonlóságokat találhatunk közöttük, illetve, hogy az idő múlásával milyen változásoknak lehetünk tanúi – hangsúlyozta Mohos Zsófia.

A fotográfus rengeteg képet készített, azonban egyelőre csak az ösztöndíj első időszaka alatt készült sorozatot publikálta Itt szeretek, Itt maradtam címmel, amely négy idős rimóci néniről szól. Tervei szerint az ösztöndíj lezárásaként, fotókönyvben teszi majd közzé a teljes anyagot.

– Négy rimóci nénit ismerhettem meg az elmúlt őszi hónapokban. Többszöri látogatásom alatt meséltek nekem az életükről, a faluról, valamint a hagyományokról. Tulajdonképpen az ő mindennapjaikról szólnak ezek a képek: a csendes magányukról, a kertről, a népviseletről. Arról, hogyan lehet nyolcvan év fölött is meglátni a szépet, és miben lehet örömöt lelni ebben a korban. Nagyon értékesek ők, és sokat tanulok tőlük. Jó szívvel mondhatom, megszerettük egymást – mondta Mohos Zsófia, hozzáfűzve: – A sorozatból az a kedvenc fotóm, amelyiken Bözsi néni a kertjébe vezet ki a pajtán keresztül. A csodás novemberi napfény úgy sütött a szemembe, hogy egy pillanatra valóban úgy éreztem, hogy a Mennyországba tartunk.