2020.12.30. 13:55
Idén nem lesz nagy durranás a szilveszter Nógrád megyében
Más lesz az idei szilveszter, mint ahogyan azt megszoktuk. A világjárvány az óesztendő búcsúztatását és az újév köszöntését is keretek közé szorítja: nem lehet bulikat, társasági összejöveteleket tartani. Ez rányomja a bélyegét a partikellékek piacára is: sem kereslet, sem kínálat nincs...
Csendesek idén a közterületek, pedig ilyenkor szilveszteri trombiták hangjától voltak hangosak a települések.
Forrás: NMH
Fotó: Illusztráció
Egyed Beáta, az egyik salgótarjáni ajándékbolt tulajdonosa elmondta, hogy a legtöbben már az ezt megelőző években is az utcai árusoktól vásárolták meg a szilveszteri buliban használatos kellékeket, legyen szó trombitáról, papírkalapról, álarcról vagy éppen konfettiről. Az üzletben eddig sem volt kereslet ezekre, így idén nem is árulnak ilyen termékeket.
– Nálunk kizárólag csak szerencsefigurák kaphatók, de a vásárlók ezeket sem keresik annyira, mint korábban. Az előző években mintha jobban bíztak volna bennük az emberek. Nekem úgy tűnik, hogy a talizmánszerű tárgyakba vetett hit csökkent, pedig egy ilyen nehéz esztendő végén éppen az ellenkezőjét várta volna az ember – fogalmazott Egyed Beáta.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Földi Ferenc, a megyeszékhelyen működő egyik papírbolt tulajdonosa is. Már az előző években is folyamatos csökkenést mutatott a kereslet, idén pedig gyakorlatilag egyáltalán nem volt igény a szilveszteri kellékekre. Az üzlet vásárlóinak nagy többsége eddig is a vendéglátóegységek közül került ki az ilyen termékek esetében.
– A szórakozóhelyeken sokkal inkább jellemző a dekorációk, a különböző kiegészítők és a konfettik használata a szilveszteri bulikban. Magánszemélyek csak elvétve vásárolnak ilyet. Az év végén azonban sehol nem lehet nagyobb rendezvényt tartani, ezért ebben az évben már be sem ruháztam ezekbe a termékekbe. Minimális készlettel ugyan rendelkezünk, de lényegében abból sem fogy semmi – fejtette ki a vállalkozó.
Földi Ferenc is rámutatott: a vásárlók már korábban is leginkább az utcai árusoktól szerezték be a trombitákat, a maszkokat, a kalapokat, a parókákat és az egyéb szilveszteri kellékeket.
– Nekem úgy tűnik, hogy idén „elmarad” a szilveszter. Az én családom ilyenkor mindig egy nagyobb baráti körrel ünnepelt, de most csak magunkban leszünk, ahogy a rokonaink és az ismerőseink is. Úgy vettem észre, hogy a legtöbben betartják az óvintézkedéseket – fűzte hozzá Földi Ferenc, aki végezetül alighanem sokak nevében fejezte ki reményét, hogy a fegyelmezett viselkedés hatására már nem tart sokáig a járvány.
Csend honol a tűzijátékok piacán
Korábban az utcai árusok már napokkal az óévbúcsúztató előtt megkezdték termékeik értékesítését. Személyesen is megtapasztaltuk, hogy idén teljesen más a helyzet. Szilveszter küszöbén bejártuk a várost, de egyetlen árust sem találtunk a megszokott helyeken. Valószínűleg a kereskedők feleslegesnek tartották az efféle beruházást a koronavírus-járvány és a megfékezését célzó korlátozások miatt. Ugyanakkor a Salgótarján belvárosában parkoló autókra elhelyezett szórólapokon viszont azt hirdették, hogy Szlovákiában – egy kilométerre a határtól – számos pirotechnikai termék kapható. Ez azonban már csak azért is meggondolandó, mert itthon tilos a petárdázás idén.