Hősies helytállásáért vehetett át rangos elismerést a tarjáni tűzoltó

– Gyerekkori álma volt, hogy tűzoltó lesz?

– Egyáltalán nem. A Salgótarjáni Vízműnél dolgoztam 1997-től. Aztán úgy három évvel később azt éreztem, hogy egy kicsit többet szeretnék letenni az asztalra, mint a vízvezetékcsövek vagy a tűzcsapok cseréje. Félreértés ne essék, azt a szakmát is szeretem, csak egyszerűen vágytam valami újra. Az egyik gyerekkori barátom, Pálkerti Csaba szintén tűzoltó. Ő vetette fel az ötletet, hogy mi lenne, ha kipróbálnám magam, mint lánglovag. Úgy gondoltam, miért is ne? Jelentkeztem, majd egy hathetes alapkiképzés következett 2000 májusától. A vizsga után az akkori Salgótarjáni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság állományába kerültem. Azóta is ott, illetve a jogutódnál szolgálok az A csoportban, jelenleg zászlós rendfokozatban, és egyáltalán nem bántam meg, hogy mertem váltani.

– Hogyan vált különlegesszer-kezelővé?

– 2002-ben elvégeztem a nehézgépes alaptanfolyamot. A négyhetes budapesti képzésen sajátíthattam el a tűzoltók által használt gépek, úgymint a motorfűrész vagy a feszítővágó szakszerű használatát. Ezután elvégeztem a műszaki mentő gépjárműkezelői tanfolyamot. Végül 2004-ben ismét „iskolapadba” ültem, ekkor az emelőkosaras tűzoltógépjármű kezeléséhez szükséges papírt szereztem meg. Így lettem különlegesszer-kezelő. Ez annyit jelent, hogy nemcsak az általános vonulószereket tudom kezelni, hanem a speciálisabb, egy-egy adott káresemény megoldásához szükségeseket is.

– Mennyire került közel a szívéhez ez a szakma?

– Nagyon megszerettem az elmúlt két évtized alatt. Az biztos, hogy itt nincs két egyforma nap. Szeretem a kihívást, és jó érzéssel tölt el, amikor a szélsőséges viszonyok között is helyt tudok állni. Ilyenkor szinte dübörög bennem az adrenalin. A káreseteknél az adott feladatokat a legjobb tudásom szerint oldom meg, hiszen ilyenkor minden percen emberélet múlhat. Persze vannak lelombozó élmények is, amikor már nem tehetünk semmit.

– Melyik volt a legemlékezetesebb beavatkozása?

– Salgótarján külterületén egy égő üdülőházhoz riasztottak minket. A bejárati ajtó és az alsó szint is lángokban állt. Elkezdtük oltani a tüzet, amikor az épülethez érkeztek a tulajdonosok. Bent eközben zajlottak az oltási munkálatok, majd úgy öt perc múlva a házaspár hirtelen megkérdezte a parancsnokunktól, hogy a kislányt megtaláltuk-e? Akkor értünk fel az emeletre, amikor értesítettek minket, hogy valószínűleg a ház nem üres. Az egyik szoba ajtaja szerencsére teljesen be volt csukva. Beléptem a helyiségbe és láttam, hogy fekszik valaki az ágyon. Nem tudtam mire számíthatok. Gyorsan leemeltem a testről a takarót és megráztam, mire a kislány kissé ijedten jelezte, hogy jól van. Azt hiszem, hogy ezt a megkönnyebbüléssel teli pillanatot, amíg élek nem felejtem el.

– Hogyan szokott kikapcsolódni egy nehéz nap után?

– Volt már rá példa, hogy reggel kilenctől este tízig voltunk kint egy helyszínen, ahol száraz fű kapott lángra. Egy ilyen húzós nap után aludnom kell. A vízvezeték-szerelést sem hagytam teljesen magam mögött, másodállásban ezzel is foglalkozom. A hobbim a méhészkedés, húsz családot gondozok már két évtizede. Nagyon szeretem a méhészkedéssel töltött időt, mert feltölt és kikapcsol. A tűzoltótársaimnak is szívesen viszek mézet, innen ered a becenevem is: Mézes. Emellett horgászni is nagyon szeretek, de arra manapság sajnos már egyre kevesebb idő jut.

– Nemrég egy ilyen helyzetben kellett szolgálatba helyeznie magát.

– Valóban. Szabadnapos voltam, amikor egy ismerősömmel a tatai Derítő-tavon horgásztam. Mellettünk egy 65 év körüli úr kezdett pecázni a lánya és az unokája társaságában. Úgy 17 óra tájt egyszer csak hallottam egy nagy csobbanást. Odanézve észrevettem, hogy egy csónak beborult a három méter mélységű tóba és két ember kapálózik a vízben. Nem kellett több, reflexszerűen ugrottam a csónakomba. Tudtam, hogy sietnem kell, hiszen az időjárás miatt már vastagon kellett öltözni, és a víztől elnehezedő ruhák már könnyen a felszín alá húzhatnak bárkit. Mire odaértem, a csónaknak már csak az orra látszott ki a vízből, abba kapaszkodott a nagypapa és az unokája. Csak ketten voltak és szerencsére egyikük sem sérült meg. Így én is megnyugodtam, majd segítettem nekik kijutni a partra.

– Milyen visszhangja volt az esetnek?

– Az ilyen helyzeteket jelentenünk kell a szolgálatparancsnokunk felé, aki ha elismerésre méltónak találja a tettünket, akkor a szolgálati út betartásával jelentést tesz a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felé. Az igazgató úr egyetértése esetén felterjeszti az elismerésre vonatkozó javaslatot a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójának. Én akkor szereztem tudomást arról, hogy elismerésben fogok részesülni, amikor jött egy üzenet, hogy mennem kell fel Pestre, mivel a nevem ott szerepel a csaknem 120 tűzoltó között, akiket kitüntetnek az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Csak a helyszínen derült ki, hogy Hősies Helytállásért elismerést vehetek át Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagytól, az országos katasztrófavédelmi főigazgatótól.

– Milyen elképzelései vannak a jövőt illetően?

– Már 20 éve dolgozom a tűzoltóságnál, és az új szabályok szerint még hatvanéves koromig azt csinálhatom, amit szeretek. A karrierem tekintetében a másodállásom terén is szeretnék továbbfejlődni, mivel jelenleg úgy érzem, hogy lánglovagként már megtaláltam a helyem.

Határvadászként szolgált a sorkatonaság legjava alatt

Zsélyi Róbert 1976. július 1-én látta meg a napvilágot Salgótarjánban. Az általános iskolát is a megyeszékhelyen járta ki, majd 1993-ban vízvezeték-szerelőként végzett a Borbély Lajos Szakmunkásképző Iskola diákjaként. Ezt követően 1995-ben szintén ebben az intézményben szerzett érettségit, majd katonának vonult. Az egyéves sorkötelezettség alatt három hónapot töltött Nyírbátorban sofőrkiképzésen, majd a Balassagyarmati Határőrség századához került, ahol határvadászként szolgált. Leszerelés után, 1997-ben a Salgótarjáni Vízműnél helyezkedett el. A tűzoltósághoz 2000-ben jelentkezett, a kiképzés óta a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és jogelődje, az akkori Salgótarjáni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság állományának tagja. Jelenleg zászlós rendfokozatban szolgál a parancsnokság különlegesszer-kezelőjeként. Édesapaként büszke a 18 éves fiára, aki jelenleg mozdonyvezetőnek tanul Németországban.