2020.11.06. 16:42
Autósok adományoztak a salgótarjáni gyermekosztály javára
A koronavírus-járvány mindenki életét megnehezíti, ugyanakkor ebben az embert próbáló időszakban is vannak olyanok, akik másokra gondolnak.
örömét fejezte ki
Forrás: NMH
Fotó: L. B
Az önzetlen segítségnyújtás szép példáját mutatták pénteken a Hernád Garage Autós Club tagjai, akik a Szent Lázár Megyei Kórházba juttatták el felajánlásukat.
– Fontosnak tartjuk, hogy a legnagyobb szükségben is összefogjunk, és segítsünk ahol csak tudunk. Mivel salgótarjáni tagjai és érdekeltsége is van egyesületünknek, ezért esett a választásunk a megyei kórházra – tájékoztatott Balázs Zoltán, a klub helyi vezetője, aki azt is elmondta: – A csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály részére adunk át egy ajándékcsomagot, mintegy 150 ezer forint értékben.
Balázs Zoltán kifejtette: az adományok között van újszülött mérleg, csecsemőknek készült takarók és lepedők is. A csomagot dr. Szabó Attila, a kórház gyermekosztályának vezető főorvosa vette át – az egészségügyi szabályokat szigorúan betartva, az intézmény portáján – aki örömét fejezte ki, hogy értékes ajándékkal gazdagodott az osztály.