Arra törekszik, hogy elgondolkodtassa nézőit a Zenthe Ferenc Színház előadása

Az 1917-ben – tehát bő egy évszázada – írott történet egy vidéki, Szentmártonnak nevezett kisvárosban játszódik. A helyi gimnázium latintanárának, Koltay Jánosnak a családja rosszul méri fel a família költségvetését, és egy idő után mindenkinek – szövetkezeti banknak, fűszeresnek, suszternak s még a cselédlánynak is – adósa lesz. Az érintettek szívósan követelik a jussukat s csak átmenetileg nyugtatja meg őket, hogy majd a dúsgazdagként emlegetett Dollárpapától megkapják a pénzüket. A sokat emlegetett kanadai Hoffmann Tamás meg is érkezik, de nemcsak váratlanul állít be, hanem – mint azonnal kiderül – szegényen is, minthogy mindösszesen két ezüstdolláros kuncog a zsebében.

Nem csoda, hogy a család kétségbeesik, de az egyik eladólány udvarlója, a jogász Szekeres Jenő mentő ötlettel rukkol elő: tegyenek úgy, mintha tényleg meggazdagodtak volna. E hazugság sokáig kamatozik, olyannyira, hogy még a város is felvirágzik.

Borítékolható azonban, hogy előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból, s egy – a rokon korábbi lakhelyéről érkezett – hivatalos levélből kiderül az igazság: a nagybácsinak semmiféle vagyona nincs. Csak akkorra már olyan mérvű a csalás, a korrupció előidézte svindli – ahogyan Dollárpapa nevezi –, hogy azon már nehéz változtatni, ráadásul sokaknak, a hatalom képviselőinek nincs is érdekében. S ráadásul mint a vígjátékokban lenni szokott – ha váltott párokkal is –, a két leányzó is révbe ér.

Az 1950-es évek közepén nagy filmsikert elért darabot ezúttal három társulat – a dunaújvárosi Bartók, a salgótarjáni Zenthe és az egri Gárdonyi színház – koprodukcióban vitte színre, főként a dunántúliak és a tarjániak menedzselésével. Az ötletekkel teli rendezés és a szereposztás Őze Áront dicséri, aki azonban túllép a nevettetés szándékán és arra is törekszik, hogy elgondolkodtassa a nézőit az egyén és a környezet viszonyáról, az előbbi könnyen befolyásolhatóságáról. E koncepció szerint Dollárpapa különbözik is a filmbéli, Rajz János megrajzolta elesett, szánalmas figurától. Papp János amíg teheti, igyekszik ellenállni a hazugságáradatnak. Korrekt előadást nyújt a többi szereplő – a harcias feleség Kovács Vanda, a szálakat mozgató, kissé harsány ügyvéd, Jegercsik Csaba, a könnyen befolyásolható főispán, Jakab Csaba és a félénken udvarló fia (Vrabecz Botond) – is. Külön öröm, hogy a zenthés tagok – Albert Péter (közjegyző), Farkas Zoltán (bankár), valamint a két Koltay lány, Gizi (Házi Anita) és Kató (Jókai Ági) – kiválóan illeszkednek az egy csapattá érett kollégáikhoz.

A korabeli dalok, kuplék, sanzonok, népszerű, az adott szituációkhoz szervesen illeszkedő ismert, fülbemászó slágerek, illetve a látványos, szokatlan mozgáselemekkel operáló táncbetétek nagymértékben fokozzák az előadás szórakoztató jellegét. A koreográfus Németh Eszter, a végig színen lévő zongorakísérő Tótin Katalin, valamit a látványtervező Kovács Ivett Alida színvonalas munkája ugyancsak nem kis részben járul hozzá a nézők tetszésnyilvánításához. Ugyanakkor az első felvonás rövidítése s a valamivel kevesebb zeneszám még pergőbbé tehette volna a produkció egyébként is mozgalmas ritmusát.

Újra színen a hargitai advent

Lassan egy éve, éppen az ünnepvárás idején mutatta be a Zenthe Ferenc Színház az erdélyi magyar irodalom kiválóságának, Sütő Andrásnak mondhatni legendás, örökbecsű darabját, az „Advent a Hargitán”-t. A hit, a remény és a szeretet torokszorító drámáját Susán Ferenc rendezte olyan remek szereplőkkel, mint Szarvas József Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész, az idei Vastaps díjas Tarpai Viktória, Hajdu Tibor, Jakab Csaba és Varga Fekete Kinga. Az előadás október 28-án ismét megtekinthető lesz Salgótarjánban, majd november 5-én a Nemzeti Színház közönsége is megismerkedhet e produkcióval.