Nógrád kiemelkedő fia bátran szolgálta Magyarországot

A XIII. század második feléig visszamenő, ősi magyar nemesi családból származó Lipthay Antal 1745. február 17-én született, Lipthay Sándor és Tapolcsányi Teréz házasságából, Szécsényben, Nógrád megyében 1764-ben. Tizenkilenc évesen csatlakozott az újonnan alapított Magyar Zászlóhadhoz mint hadnagy, majd 1768-ban azonos rangban helyezték át a Pálffy vezette gyalogsági ezredhez. A bajor örökösödési háború elején, 1778-ban Lipthay kapitányként, majd a török háborúk során, 1788-ban őrnagyként szolgált. Miután a veterán Höhle feladta magát, Lipthay követte a parancsot, és elfoglalta az új-palánkai tábori erődítményt, amellyel megakadályozta az ellenség hegy felőli áttörését és bevonulását.

Feladatát teljesítve két tüzérségi üteget vezetett az erődítményen kívül, mintegy kétezer járásnyi távolságban, amivel bekerítette az ellenséget és keresztezte annak számításait. Később nagy bátorságról tett tanúságot, Szoska hosszas és kitartó védelme során. Innen Brechainville altábornagyot követte Berseczig. Október 19-én Harrach dandártábornok megkezdte támadását az új-palánkai lövészárkok ellen. Lipthay, aki a területet már jól ismerte, úgy gondolta, hogy az alacsony vízmagasság miatt az ellenségnek szükségszerűen ki kell majd kötnie lapos fenekű csónakjait. Ezért azt a parancsot kapta, hogy ötszáz emberrel kösse el ezeket a csónakokat. Miután ezt sikeresen véghez vitte, és ezáltal a janicsárokat elvágta attól a különálló erődítménytől, ahol a spáhik védték magukat, Lipthay végül megtámadta az erődítményt.

A csapat élén vezette a támadást puskával a kezében. A támadást háromszor kellett megismételnie egymás után, majd közvetlenül a negyedik támadás előtt az ellenség megadta magát. A következő napokban Lipthay hasonló meglepetésszerű rajtaütéseket vitt véghez, különleges tehetséggel és bátorsággal. Október 31-én elkötött egy kétágyús csónakot, majd november 5-ről 6-ra virradólag háromszáz emberrel zsákmányszerző körútra ment egészen Gradiscáig, ahonnan nagy mennyiségű jószág-, birka-, só- és ételrakománnyal tért vissza.

A következő évben, 1789-ben Lipthayt alezredessé léptették elő, és seregével megvédte Új-Palánkát, majd Gladowát, valamint 1790. január 6-án kiváló haditervet hajtott végre Negotinnál. 2500 emberével az ellenség kétszeresét kényszerítette visszavonulásra, aminek eredményeképp elvágta Orlova utánpótlását és Krajina, ami mindaddig az ellenség kezén volt, most felszabadult, és az osztrákok visszafoglalták. Mindezen győzelmek miatt Lipthayt ezredessé léptette elő József császár.

Korábban már nagy bátorsága bizonyításáért a tizenötödik előléptetés során, 1788. november 15-én felvették a Mária Terézia lovagrendbe. 1793-ban Lipthayt a 13. Reisky gyalogsági ezred ezredesévé nevezték ki, majd 1795 májusában dandártábornok lett. Olasz csapatával ismét bizonyította kimagasló bátorságát, és súlyosan megsebesült Castiglione-nál 1796. augusztus 5-én. Felépülése után újra nagy szerepet vállalt a brentai harcokban 1796. november 3-án, majd a Monte Baldói csatában 1797. január 12-én. Ezután rábízták a tiroli hadtest és az újoncok vezetését, de 1797. márciusi betegsége miatt nem tudta véghezvinni a feladatot. Az 1799-es támadás során Lipthay altábornagyként vezette a sereget ismét Olaszországban.

A veronai ütközetek során 1799. március 25-én ismét súlyos sérülést szenvedett, és mivel képtelen volt a további harcokra, a hadszíntérről Padovába szállították, ahol hosszú szenvedés után, 1800. május 3-án, 56 éves korában belehalt sebesüléseibe.

Lipthay Antalt a pádovai Chiesanuova templomban temették el. I. Ferenc császár öröklődő bárói rangot adományozott Lipthay Antal fiának, Frigyesnek apja kimagasló érdemeiért, bátorságáért és a birodalomhoz mindig hű szolgálataiért.