Erik atyát nevezték ki Szécsény plébánosává

– A két városon kívül hol teljesített még szolgálatot?

– Pappá szentelésemet követően három évet töltöttem Szécsényben. Később Fülekre kerültem, ahol két évig voltam a magyarok lelkipásztora. Ezután visszatértem Szécsénybe, majd egy év múlva az elöljáró Gyöngyösre helyezett, ahol plébánosi feladatokat láttam el, majd a házfőnöki teendőket is rám bízták. Most négy év után kerültem újra Szécsénybe.

– Milyen érzésekkel tért vissza?

– Ha választhattam volna, hogy az ország melyik városába kerüljek, Szécsény ott lett volna az elsők között. Itt kezdtem szerzetesi életemet, Szécsény a szívemhez nőtt. Itt több évszázadosak a keresztény hagyományok, hiszen már 1332-ben kolostort alapítottak. Kevés város mondhatja el magáról, hogy ott élnek ferences rendiek, ferences nővérek, klarissza nővérek. Az emberekkel jó kapcsolatot alakítottam ki, ami remélem, hogy tovább folytatódik.

– Plébánosként milyen feladatok várnak önre?

– A szentségek kiszolgálása fontos dolog a lelkipásztor életében. Elsőáldozásra, bérmálkozásra készítem fel a fiatalokat. Fontosnak tartom, hogy jó kapcsolatot ápoljak a katolikus iskolával, ahol hitoktatói szerepet is vállaltam. Legfontosabb feladatom a hívők lelkigondozása.

– Mi volt az a belső motiváció annak idején, ami miatt úgy döntött, hogy Istent fogja szolgálni?

– Katolikus családból származom, a Felvidéken, a Nyitra melletti kis faluban, Koloson nőttem fel. Gyermekként jártunk ministrálni a társaimmal, életünk fontos része volt a szentmise, de sosem gondoltam arra, hogy pap leszek. Olyannyira nem, hogy elvégeztem az élelmiszeripari szakközépiskolát, s utána elhelyezkedtem a szakmában. Hobbim volt a túrázás, a hegymászás, s a természet csendjében közelebb kerültem a Jóistenhez. Példaképemnek tekintettem Szent Ferencet, s egyre gyakrabban gondoltam arra, hogy szerzetes leszek. Mivel Szent Ferencet példaképemnek tekintettem, ezért a ferences rendi szerzetesi hivatásban gondolkodtam, ami egyre inkább megerősödött bennem. Huszonhét éves voltam, amikor elvégeztem a noviciátust, majd a teológiát.

– Mit szólt a döntéséhez a családja?

– Meglepődtek. A bátyám nyugodt, befelé forduló, otthonülő típus volt, róla jobban el tudták képzelni a szüleim a papi hivatást, mint rólam, aki szerette a társaságot. Katolikus családban nőttem fel, így a döntésemet elfogadták.

– Szent Ferencet említette példaképeként…

– Miatta lettem ferences szerzetes. Más szerzetesi rendet el sem tudtam volna képzelni. Az ő egyszerűsége, aki úgy tekintett a világra, hogy minden az Isten léte, példakép számomra.

– Hogyan látja, mennyire vallásosak az emberek a XXI. század elején?

– Bonyolult ennek a megítélése. Azt látom, hogy valamennyi korosztály keresi a transzcendens világgal való kapcsolatot. Hogy az egy személy, vagy maga a Jóisten, azt nehezen állapítják meg. Nekünk az a feladatunk, hogy a Jóisten felé vezessük őket. Sokan azt mondják, hogy válságban van a papság, a szerzetesség. Én azonban úgy gondolom, nem mi vagyunk válságban, hanem az emberek elkötelezettsége. Örömmel látom, hogy akik akár turistaként is betérnek a kolostorba, megérinti őket a kolostor légköre, annak szelleme, a Jóisten jelenléte. Nekünk, papoknak a feladatunk, hogy az emberek rátaláljanak Isten szeretetére. Mi összekötő kapocs vagyunk az emberek és az Isten között.