több fejlesztés valósult meg

2020.08.21. 11:20

Rengeteg értéket teremtenek a közmunkaprogramban Bárnán

A közmunkaprogramban több projekt végéhez közelednek a településen, így hamarosan haranglábat és keresztút állomásokat avathatnak a Zsához-tetőn. A településre új harang érkezik, amelybe a helyi történelem egy kis darabját is belecsempészték egy harangnyelv formájában.

Veres Edina

Jelenleg a haranglábig vezető út stációinak karbantartása zajlik

Forrás: NMH

Fotó: Ladóczki Balázs

A településen nagy jelentőséggel bír a helyi sajátosságokra épülő, értékteremtő közmunkaprogram, amelynek keretében több fejlesztés is megvalósult már. Így például megépült a kemping, a szabadtéri színpad és a mézeskalács ház, valamint teljeskörűen helyreállították az orvosi szolgálati lakást.

Oravecz Roland polgármester elmondta: összesen 51 lakost tudnak foglalkoztatni a közmunkaprogram különböző részeiben, közülük 15-öt a helyi sajátosságokra épülőben.

– A járványhelyzet idején azoknak a helyieknek biztosítottunk lehetőséget a közmunkaprogramban, akik a vírus miatt elveszítették a munkájukat. Ennek köszönhetően 11 emberrel emelkedett a közfoglalkoztatottak létszáma. Ez azonban csak átmeneti változás volt, mivel most azt látjuk, hogy ezek a lakosok visszatértek az elsődleges munkaerőpiacra. Ez természetesen kívánatos folyamat, ugyanakkor elvégzendő feladat is akad még bőven. A közfoglalkoztatottak jelenleg a ravatalozó felújításával, a harangláb, illetve az ahhoz vezető stációk kialakításával foglalkoznak – közölte a polgármester.

Jelenleg a haranglábig vezető út stációinak karbantartása zajlik | Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

A haranglábat eredetileg a temetőben állították volna fel, de ezt az ötletet végül elvetették a döntnökök.

– A harangláb emlékként is szolgál a Trianoni békediktátum aláírásának centenáriuma kapcsán. A helyválasztásnál előnyösebbnek találtuk a település tavaly felszentelt védőkeresztje előtti területet. A hét méter magas faszerkezetet kézzel vitték fel a munkások a Zsához-tetőre. Az odáig vezető utat megtisztították a növényzettől, míg a meredek domblejtőt lépcsősorral szelídítették megmászhatóvá a közmunkások a helybeliek segítségével. A lépcsők kialakításához több mint 7000 darab téglát használtak fel, amelyeket a helyiek sorba rendeződve adtak egymásnak kézről kézre, hogy végül a helyükre kerülhessenek. Szívmelengető volt látni, hogy bár a falunk lakosságát tekintve sokszínű, mégis képes egységes csapatot alkotni a jó ügyért – hangsúlyozta büszkén a falu vezetője.

Hozzátette: a harangláb teljes mértékben a közfoglalkoztatási program keretében készült el, csupán egyetlen részéhez kellett külső segítséget igénybe venniük. Ez pedig nem más, mint maga a harang, amihez egy helybeli legenda is fűződik.

– Az első világháború idején a legkisebb harangunkat el akarták vinni, hogy ágyút öntsenek belőle. Csakhogy a település határában fekvő lápos területen beragadt a kocsi kereke, és mire sikerült volna ismét megoldani a szállítást, véget ért a háború. Akkoriban Szilvás-kő még Bárnához tartozott, és mivel náluk nem volt harang, a miénk „teste” odakerült. Amikor terveztük a haranglábat, felmentem a templomunkba szemügyre venni, hogy hogyan is néz ki egy ilyen szerkezet. Ott akadtam rá az eredeti kisharangunk nyelvére, amit valami oknál fogva nem szállítottak el Szilvás-kőre. Az új harangköpeny Somoskőn, Bobály Ádám restaurátor és szobrászművész műhelyében készült. Arra kértem őt, hogy úgy formálja azt meg, hogy az eredeti harangnyelv szólalhasson majd meg benne – ismertette az érdekes történetet Oravecz Roland.

A haranglábig vezető utat betonoszlopok díszítik, amelyeken a keresztút állomásait ábrázoló, fából készült domborművek kaptak helyet. A faragott alkotások a helybeli Torják János keze munkáját dicsérik. A nyugdíjas művész hivatását tekintve esztergályos, míg a fa megmunkálása egykori szenvedélye, amit a polgármester felkérésére kezdett el ismét űzni. A stációkra, illetve a haranglábra Marton Zsolt, a Váci egyházmegye püspöke adja majd áldását az augusztus 23-i avatóünnepségen.

Napelemes lámpák a forrásoknál

A temető karbantartása is rendszeres feladatot jelent a helyi közfoglalkoztatottaknak, idén ez kiegészült a ravatalozó előtt található, 50 négyzetméteres fedett előtér kialakításával is. Ennek kivitelezése jelenleg is zajlik. A közmunkaprogramban ezentúl kisebb volumenű munkákat is elvégeznek a községben. Így például az orvosi rendelő és az önkormányzat járdája is megújult, valamint a község öt forráskútjához napelemes, mozgásérzékelővel ellátott lámpákat szereltek fel a közelmúltban. A tervek szerint idén még a település parkját is felújítják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában