2020.06.30. 19:50
Ezreket vonzottak már Pásztóra a könnyező Madonnák
Többen is állítják, hogy meggyógyul az, aki a pásztói Szent Lőrinc vértanú templom három könnyező Szűz Mária-szobrának valamelyike előtt imádkozik. Ennek reményében rengetegen zarándokolnak a Madonnákhoz. Volt, akiknek a daganata tűnt el, de meddő pároknak is segítettek már.
Forrás: NMH
Fotó: L.B.
Három éve, 2017-ben számolt be először arról a sajtó, hogy könnyeztek a Mária-szobrok Pásztón. Állítások szerint ez a jelenség azóta többször is megismétlődött. Nemrég Zahar Béla esperesplébános és Éles Istvánné sekrestyés mesélt a csodás jelenségről a képernyőn.
– Három éve már, hogy könnyes a Szűz Mária-szobrok szeme. Előbb a rózsákat tartó, majd a mellette lévő másik Szűzanya-szobor is sírni kezdett. Most már három Madonna is könnyezik a városban. Az isteni csodaként számontartott jelenséget a hívők vették észre, akik azonnal jelezték nekem – mondta el Zahar Béla a TV2 stábjának.
Hozzátette: a Váci egyházmegye kivizsgálta az esetet, de semmiféle természetfelettit nem tapasztaltak. Imameghallgatások, gyógyulások viszont történtek már.
Sokan leginkább lelki, testi problémákkal, megoldatlan bajokkal fordulnak a Szűzanyákhoz. Nem is hiába, hiszen a templom naplójában számtalan csodás gyógyulásról írtak már a hívők. Zahar Béla lapunknak is megmutatta e bejegyzéseket. Egy gyermekről is láthattunk fényképet az emlékiratban, akit a szülei a Mária közbenjárására kaptak. A fotóját hatalmas örömmel vitték el a templomba, amit betettek a naplóba.

Fotó: L.B. / NMH
Éles Istvánné, Mária 18 évig volt a Szent Lőrinc plébániatemplom sekrestyése. Ő vitte az egyik Mária-szobrot a templomba, azért, hogy oltalmazza a helyieket.
– Ezt a fatimai Szűzanya-szobrot 2005-ben hoztam ide, az Isten házába, és azóta is osztogatja az anyai áldását, szeretetét – mondta Éles Istvánné a TV2 riportjában.
Éles Istvánné az elsők között látta a síró szobrokat, amik 2017-ben könnyeztek először. Ekkor a Szűzanya a száját is kinyitotta, a bal szemében pedig egy könnycsepp jelent meg. 2018-ban ezt többször is megismételte.
– Olyan volt, mintha könyörögne az emberiséghez, hogy térjenek jobb útra, mert nagy veszélyek, természeti katasztrófák fenyegetik a világot. Ezek közül az egyik legnagyobb probléma pedig a hitetlenség – mesélte a sekrestyés.

Magyarországon eddig két könnyező Szűzanya volt: a győri és a máriapócsi. 2017-ben, éppen a fatimai jelenés századik évfordulóján, ezekhez csatlakozott a pásztói.
A plébános szerint azért pont abban az évben könnyeztek először a Mária-szobrok, mert akkor rengeteg baj és gond volt a világban.
A TV2 azon kérdésére, mi lehet a jelenségek célja, Zahar Béla ezt válaszolta: Fatima a megtérést, az igazabb élet felé fordulást segítette elő, és teszi ezt azóta is. Úgy gondolja, a Szűzanya ezen jelenségek által is egyre több közösséget szeretne összekovácsolni a jóakaratú emberekből. Olyanokat, akik összejönnek, imádkoznak, jót cselekednek, engesztelnek saját maguk, illetve mások hibáiért, bűneiért.
A könnyező Madonnák csodája emberek ezreit vonzotta már Pásztóra. Van, aki kíváncsiságból, van, aki gyógyulást remélve zarándokol ide. Persze sokan kételkednek is, a pásztói történések azonban ennek ellenére is csodásak...

Meghallgatásra talált a kérés
Sokan konkrét segítséget, gyermekáldást reméltek a könnyező Madonnáktól.
– Egy házaspár is ellátogatott a templomunkba, akik elmondták: 16 éve házasok, és még nincs gyermekük. Azért jöttek el, hogy kérjék a Szűzanyát, járjon közben annak érdekében, hogy nekik is legyen – mesélte Éles Istvánné.
Hozzátette továbbá: tíz hónapra rá megérkezett a pár üzenete, amelyben azt írták, nagyon boldogok, mert kisfiuk lesz, akit Lacikának fognak hívni.
Hozzátette: a szobrok egyfajta lelki békét adnak.
– 25 éve vagyok özvegy, ebben az időszakban tapasztaltam meg leginkább, hogy nincs olyan lehetetlen dolog, amit a Szűzanya ne oldana meg! A családom mellett ő az, akihez mindig fordulhatok, a legnagyobb bajaimban is segít!