2020.05.03. 07:00
A járvány sem veheti el, csak átalakítja az anyák napját
A május első vasárnapjával elérkeztünk az év egyik legkülönlegesebb ünnepéhez, amikor szeretete jelképeként számos ember nyújt át virágot és apró ajándékot édesanyjának.
Forrás: NMH
Fotó: L.B.
Idén az anyák napja is más lesz, mint a többi, hiszen a járványhelyzetre való tekintettel nem mindenki köszöntheti személyesen az édesanyját, nagymamáját. Így sokan egy kapuba tett virággal, világhálón küldött üzenettel, telefonon vagy sms-ben mondanak köszönetet.
A virágárusok azonban bőséges választékkal készültek. Vannak vevők, akik az apróbb tavaszi növények közül válogatnak, akadnak, akik a látványosabb fajtákat keresik, míg mások – akik nem szeretnének „mellényúlni” – szakemberre bízzák az anyák napi csokor összeállítását. A hagyományos orgona mellett sokan választanak az élő vagy a cserepes fajták közül, de a virágkompozíciókat is kedvelik az emberek.
Megható kezdeményezés Lucfalván
Ahogy korábban beszámoltunk róla, lucfalvi iskola dolgozói azzal az ötlettel álltak elő, hogy „Itt is lakik egy Anyuka” jelmondattal indítanak kihívást, amelynek lényege, hogy azokban a háztartásokban, ahol édesanya lakik, egy tulipánt kell ragasztani egy olyan ablakba, amit az útról is jól lehet látni.
Ladóczkiné Újházy Beáta, tari virágüzlet-tulajdonos szerint ilyenkor többen keresik az értékesebb fajtákat, de a kisebb cserepesek is kelendők. Mint mondta, más ünnepekhez hasonlóan a vevők ilyenkor a szokásosnál mélyebben a pénztárcájukba nyúlnak, általában 3-5 ezer forint körül költenek a meglepetésre.
– A legkelendőbb a vágott virág. Jól fogynak azonban a szoba- és a dísznövények is, hiszen van, aki a tartósabb fajtákat kedveli, vagy azokat, amiket később elültethet a kertben. Népszerűek a virágcsokrok is; ezeket ízlés szerint állítjuk össze a megajándékozott kedvenc virágfajtáiból, vagy színeiből – mondta a virágárus.
Hozzátette: közkedveltek a különböző névre szóló táblák, ajándékkártyák és szív alakú díszek a vágottvirág-összeállításokba. Míg azok, akik már elvesztették szeretteiket, egy szál virággal, koszorúval vagy sírdísszel róják le a tiszteletüket édesanyjuk, nagy- és dédszüleik nyughelyénél.
Koronavírus Nógrád megyében
- Nem emelkedik a szennyvíz koronavírus koncentrációja Salgótarjánban
- Emelkedett szinten stagnál a tarjáni szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga
- Salgótarjánban továbbra is emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
- Salgótarjánban emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
Vágó Tamásné, egy salgótarjáni virágüzlet tulajdonosa arról számolt be, hogy kapós a rózsa, a tulipán, de orchideát is sokan vesznek anyák napi meglepetésként.
– Azok, akik a vágott virággal szeretnének kedveskedni, és aznap köszöntik az édesanyát vagy a nagymamát, szeretik az utolsó pillanatra hagyni vásárlást. Így leginkább vasárnap várható majd a legnagyobb forgalom – mondta a virágárus, aki már a hosszú hétvége előtt alig győzte kiszolgálni vevőit.
Megkérdeztük: ön hogyan készül az anyák napjára?
Lőrincz Bálint, Salgótarján: – Sajnos a járványhelyzetben elmarad a nagyszülők meglátogatása. Nem szeretném kockáztatni az egészségüket, így küldök nekik virágot, és telefonon köszöntöm őket. Édesanyámmal folyamatosan kapcsolatban állok, őt a szokásos módon olyan virággal lepem meg, amelynek szépségében sokáig gyönyörködhet.
Madaras Gabriella, Bátonyterenye: – Nagy öröm számomra az anyák napja. Általában egy kis családi ünnepség formájában virággal és vacsorával lepnek meg az unokáim az édesanyjuk segítségével. Én ezt süteménnyel és ebéddel hálálom meg nekik. Sajnos az én anyukám már nincs közöttünk, neki a temetőbe fogok virágot vinni.
Kovács Martin, Salgótarján: – Környezetvédelmi szempontból nem vagyok a vágott virág híve és a tárgyi ajándékoké sem. Szerintem sokszor elég egy szép szó vagy egy ölelés. Idén szeretetem jeleként inkább azzal kedveskedek édesanyámnak, hogy felásom a kertet, segítek a házimunkában és elültetek neki egy-két palántát.
Koronavírus Nógrád megyében
- Nem emelkedik a szennyvíz koronavírus koncentrációja Salgótarjánban
- Emelkedett szinten stagnál a tarjáni szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga
- Salgótarjánban továbbra is emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
- Salgótarjánban emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
- Salgótarjánban már csak mérsékelt mennyiségben mutatták ki a koncentrációt