verseny

2020.01.03. 15:23

Bolyaisok képviselik hazánkat Strasbourgban

A Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium csapata – Dobos Zétény, Fülepi Dávid, Pádár Nikolett és Virágos Gergő – nyerte a Europe Direct által kiírt európai uniós témájú verseny regionális döntőjét Miskolcon.

P. K.

A diákoknak több mint 250 csapat közül sikerült hetedikként a regionális döntő tíz csapata közé kerülnie, ahonnan elsőként jutottak tovább a kecskeméti országos döntőre. A régiós döntőkön elért eredmények alapján 14 csapat mérette meg magát a versenyen, ahol öt feladatot kellett teljesíteni.

– A bemutatkozás utáni feladat gyakorlatilag el is döntötte a verseny kimenetelét, amelyben az új Európai Bizottság tagjait kellett felismerni országukkal együtt, illetve hogy az adott biztos milyen területért felelős. Ez nyolcvan pontot ért, hiszen meglehetősen nagy falat volt, de mi számítottunk erre a feladatra! – mondta kérdésünkre Horváthné Scholcz Erika, a bolyaisok felkészítője.

A nyertes salgótarjáni csapat felkészítő tanárukkal

Az elméleti tudás fajsúlyos szerepet kapott valamennyi feladatban, míg az utolsó feladatban prezentációkat mutattak be a csapatok, amelyekre előzetesen fel lehetett készülni.

– A bemutatkozások témája minden csapat számára az általa megrendezett Európa-nap volt, amely iskolánkban is nagy sikerrel zajlott le – tette hozzá a tanár.

A salgótarjániak bemutatója érte el a legmagasabb pontszámot: nem csupán a zsűri, de a részt vevő csapatok előtt is. A bírák kiemelték az egyéni előadásmódot, a tanulók kreativitását, valamint a nap programgazdagságát és sokszínűségét.

– Végül az összesítések alapján országos második helyen végeztünk, magunk mögé utasítva több nagynevű, országos hírű középiskolát. Diákjaim úgy fogalmaztak, hogy az egész versenyben az volt a legjobb, hogy az Európa-nappal maradandó élményt szereztünk – mesélte a felkészítő.

Régiós győztesként a csapat áprilisban öt napot tölthet Horvátországban, míg országos második helyezettként részt vehetünk Strasbourgban egy Euroscola-napon. A bolyaisok ezzel május 7-én nem csupán Magyarországot, de Salgótarjánt is képviselhetik az Európai Parlamentben, ahol csapatunk mintegy 500, az Unió különböző országaiból érkező fiatallal találkozhat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában