Az újbor és a libacsont varázsa, avagy minden, amit a Márton-napról tudni érdemes

Rengeteg érdekesség övezi Márton, a Savaria-ban (mai nevén Szombathelyen született) későbbi Tours-i püspök – akit aztán szentté is emeltek – és a ludak kötelékét.

Az ünnep eredete a régi római időkre vezethető vissza, amikor november 11-én a téli évnegyed kezdő napján az új termésből és borból tartottak lakomát. Mint ismeretes, ezen a napon kövér lúd és újbor került az asztalra, ennek a középkori étkezési szokásnak a tovább élése napjaink divatba jött libavacsorái.

A „Szent Márton lúdja” kifejezés is utal a nap jellegzetes ételére. Úgy tartja a mondás: „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – ezért is tartanak az emberek ilyenkor nagy evés-ivást, hogy a következő esztendőben is bőven jusson étel-ital az asztalra.

A püspökfalat név szintén innen ered, szokás volt ugyanis a liba húsából, különösen a hátsó részéből a papnak küldeni. Általában a lúdhoz az éppen borrá alakult mustot fogyasztották.

Úgy gondolták, minél többet isznak az újborból, annál több erőt és egészséget visznek magukba. A lakmározásnak kedvezett, hogy a hagyomány szerint nem volt szabad takarítani, mosni vagy teregetni aznap.

A sült liba mellcsontjából még az időjárást is megjósolták: ha barna volt és rövid, sáros tél következett, ha hosszú és fehér, akkor viszont havas. Úgy tartják, az aznapi időjárásnak az ellenkezője várható télen.

Szokás volt még, hogy Márton napján a disznópásztorok felkeresték azokat a házakat, ahol állatokat hajtottak a legelőre, s vesszőt vittek ajándékba a gazdáknak. Ez volt Szent Márton vesszője, amiről úgy hitték, ahány ága, annyi új malac lesz a háznál jövőre. A szent emlékét őrző pásztorjárás és vesszőzés jól ismert német nyelvterületeken is, hasonlóan a fáklyás felvonuláshoz, amely a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez.

Tudniillik a feljegyzések szerint segítőkész, jóindulatú embernek ismerték Mártont, aki még a császár ajándékát sem fogadta el, s köpenyét is egy koldusra adta. Már életében rege keringett jóságáról, önzetlenségéről, amelyek halála után még gyorsabban teret hódítottak.

Az utóbb szentté nemesült Márton és a lúd kapcsolatára vonatkozóan több história vált ismertté. Legismertebb közülük az a történet, hogy a szerény Márton szerencsétlenségére egy libaólban bújt el püspökké választása elől, ám a ludak gágogásukkal és szárnyuk csapkodásával elárulták, így lett aztán belőle Tours püspöke.

Ismeretes az is, miszerint Szent István a Koppány elleni háborúban Szent Márton segítségét kérte. A győzelem után az Árpád-ház, majd a királyok pártfogójává, később pedig Magyarország védőszentjévé is vált.