Ötvenöt éve már, hogy mézzel édesíti az életét a pilinyi méhész

Kovács Lajos alig múlt hatéves, amikor már gyakran felkereste egyik rokona méhészetét. A méheket figyelte, s azt is, hogyan foglalkozik a méhész ezekkel a rovarokkal. Már akkor megtanulta, hogy külön van a méz-, és külön a fiaztatótér.

Látta, hogy a család dolgozó méhekből, herékből és anyákból áll. Amikor betöltötte a tizedik életévét, kapott is két kaptárt és egy család méhet ettől a rokonától. A szüleitől pedig további 500 forintot, hogy a másik kaptárba is vásárolhasson egy méhcsaládot Szalmatercsről. Így kezdődött számára ötvenöt évvel ezelőtt a méhészet, amit azóta is kitartóan, szorgalmasan, nagy szeretettel végez.

Kezdetben méhész társaival együtt vitték a méheket az ország különböző virágzó területeire. Aztán amikor a katonaságtól leszerelt, egy teherautót vásárolt, s önállósította magát, bár a salgótarjáni munkahelyét sosem adta fel. Volt idő, amikor több mint 100 méhcsaládot nevelt, s minden ezzel kapcsolatos tennivalót ő maga végzett el édesapjával együtt, akire amíg élt, mindig számíthatott. Ma már Kovács Lajos is nyugdíjas, de a méhészet iránti szeretete megmaradt, jelenleg 60 méhcsaláddal dolgozik. A velük való foglalkozás szinte minden idejét kitölti. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy melyik virágból készült méz a legjobb, azt válaszolta:

„Bár mindenki az akácmézre esküszik, mert az nem kristályosodik ki, én a virágmézet szeretem. A jó Isten megajándékozott minket a növények gyógyító hatásával. Többféle növényben pedig többféle hatóanyag található. Igaz, hogy a vegyes virágméz kristályosodik, de ha 40 fokos vízbe tesszük az üveget, 10–15 óra múlva a méz ismét folyékony lesz.”

Kovács Lajos a mézet csak felvásárlóknak adja el, azt mondja, kis tételben nem foglalkozik vele. A méhészet egész évben munkát ad számára. Ősszel telelésre készíti fel a családokat, a téli időszakban kereteket, kaptárakat javít, de minden ehhez kapcsolódó feladatot szívesen végez, mert a méhészetet inkább hobbinak, mint munkának tartja.