Salgótarjáni csoport is részt vett az óradnai magyar napokon

Mint a delegáció szóvivője, Diósi János elmondta, a két település közötti együttműködés két évtizedes történetével Kúti István, nyugalmazott kohómérnök 2015-ben írott díjnyertes honismereti pályázatából lehet megismerkedni.

A Radnai-havasok lábánál fekvő Óradna az Árpád-kori Magyarország legjelentősebb ezüstlelőhelye volt, de még a legutóbbi évtizedekben is bányásztak a környékén különböző érceket. A mintegy hatezer lakosú, többnemzetiségű helységben mintegy ötszázra tehető a szórványmagyarok száma. Múltjuk, kulturális hagyományaik megőrzése érdekében az előző század végén akció indult egy magyar ház felépítésére. Az anyaországi támogatókhoz 1998-ban csatlakozott a Salgótarjáni Erdély-Kör, az egyik alapító, Valiskó Ferenc vezetésével.

Az adományt Pál Vilmos Barna plébános személyesen vette át a nógrádi megyeszékhelyen, majd 1999 áprilisában Valiskó Ferenc és Kúti István részt vett az óradnai úgynevezett hármas ünnepen, amely keretében adták át a Reményik Sándor Magyar Kulturális és Művelődési Ház elkészült épületrészét, és emléktáblát is avattak. 2004-ben – mint az első salgótarjáni művészeti csoport – az Akkord Fúvószenekar látogatott először Óradnára. Azóta – más együttesekkel, szólistákkal, közéleti személyiségekkel együtt – többször visszatértek és fogadták az onnan ide érkezetteket. Legutóbb az erdélyiek a helyi Bányász-Kohász Fúvószenekar juniálisán jártak itt.

Az idei háromnapos programban elsőként Kun Péter nógrádi grafikusművész szerepelt kiállításával. A megnyitóünnepségen közreműködött az Akkord Kisegyüttes és ugyancsak vendégként a Kerek Perec Egylet: Andrássy Ferenc népi furulyával, Póczos Mátyás ütőhangszerekkel. A másnapi központi rendezvényen a Magyarok világhimnuszát az Akkord adta elő, majd a főszervező és kapcsolattartó Osztrovszki Erzsébet, valamint a szintén helyi Szőke Kálmán mondott köszöntőt és szerepelt a Kerek Perec Egylet is. A helyi iskolások magyar táncokat mutattak be és természetesen hallhatta a közönség az óradnai fúvósokat is.

A harmadik nap meghatóan szép kegyeleti gesztusa volt a száznegyven éve elhunyt gróf Zichy Domonkos (1808–1879) rozsnyói és veszprémi püspök, a környék jótevője sírjának megkoszorúzása. A hagyományos térzenén és a református istentiszteleten is közreműködtek a vendégek, akik hazafelé is új erdélyi élményekben gazdagodtak. Az óradnaiaktól való búcsú a jövő évi viszontlátás reményében zajlott.

Három generáció is részt vett a rendezvényen

Salgótarjánt – két televízióssal, Bakos Gáborral és Dúzs Gergellyel együtt – tizenöten képviselték. Zömük aktív zenész és nem először járt már Óradnán. Érdekességként említhető, hogy a Diósi és a Patakfalvi család esetében három nemzedék is tagja volt a kulturális delegációnak. Diósi Jánossal ugyanis együtt utazott és fel is lépett menye, Diósiné Gebhardt Zsuzsa és unokája, a kilencéves Diósi Dániel is. A csoport legfiatalabb tagja Patakfalvi Zoltán kisunokája, a mindössze ötesztendős Lénárt Réka volt.