A semmiből is értéket teremt a tari formatervező

– A megyéből inkább csak elmennek az emberek…

– Nem értem, miért! Itt megtalálható minden, ami az élethez, az alkotómunkához kell. Van ivóvíz, hozzáértéssel szinte mindent megteremt a föld, aki dolgozni akar, talál munkát is. Nekem októberig jóformán minden órám foglalt, pedig sokszor napi 14 órát dolgozom. Fára szakosodott alkalmazott művész vagyok, mellette ipari formatervező, főleg restaurálással és javítással foglalkozom. Sopronba jártam egyetemre, a bútortervezés már akkor kitöltötte az időmet. Székeket terveztem és elkészítésükkel is kísérleteztem. Volt közöttük egy számítógép előtt félig álló, félig ülő testhelyzetben használható típus is. Ennek három változatát terveztem meg, kettőt el is készítettem, a harmadiknak csak a makettjét. Az adott hozzá inspirációt, hogy utaztam az Intercityvel, és ahogy vettem le a csomagomat a tartóból, hirtelen fékezett a vonat. Az ülések közé befeszült a lábam, ami ötletet adott a tervek kidolgozásához. Egyetemistaként már 2008-ban részt vettem bútorkiállításokon, Sopronban többször első díjat kaptam, majd Budapesten 2011-ben elnyertem a Magyar Formatervezési Díjat.

– Gyártásba is került a szék?

– Nem. Ipari formatervezési szabadalom védi, de némi módosítással bárki átveheti… Nem foglalkoztat a dolog, azt tartom, hogy egy formatervezőnek mindig kell tudnia jobbat alkotni annál, amit egyszer már megcsinált. Egyébként a soproni évek alatt bekerültem egy skatulyába, hogy csak fával foglalkozom. Ekkor bizonyítani akartam, hogy képes vagyok másra is, ezért megterveztem a Nyereg nevű alternatív járművemet. Ezzel indultam és díjat is nyertem a 2011-es Michelin Challange Design című amerikai versenyen, a tervem bekerült a tíz legkreatívabb ötlet közé, bemutatták az Észak-amerikai Nemzetközi Autókiállításon Detroitban. Én csak háromkerekű acéllónak neveztem. Az elektromos meghajtás a kerekek külön-külön való elmozdulását is lehetővé teszi az alapkoncepció szerint.

– Gyakorlati megvalósításra végül sok került?

– Nem, de a kiállításra és a díjátadóra meghívtak, az amerikai útnak pedig volt két hozadéka. Egyik, hogy én ragaszkodnék Európához, mert az ottani életstílus nem nekem való. A másik, hogy volt a soproni egyetemen egy mentorom, aki a díjazott tervet látva azt kérdezte, hogy mi lesz a járművemmel áram nélkül? Elgondolkodtam, hogy tényleg, mi? Akkor döntöttem úgy, hogy egyszerű, kétkezi munkát akarok végezni, ebből megélni, a semmiből teremtve értéket!

– Volt ennek valami gyermekkori alapja?

– Az egyik nagyapám Taron élt, a másik Kányáson. Utóbbinak volt egy kis műhelye, a nyári szünetekben én mindig ott barkácsoltam. A nagypapám ács volt, akárcsak a két testvére. Később jöttem rá, hogy ez lehet az alapja az egész pályaválasztásomnak, a fából készített tárgyak iránti érdeklődésemnek.

– Svédországban hol tanult?

– A göteborgi egyetemen, ott volt rá lehetőség angolul, 2013-ban diplomáztam. Egy, a világ bármely részén felállítható, bármilyen időjárási viszonyokhoz és helyben fellelhető anyagok felhasználásával megvalósítható, jurtaszerű szakrális oktatóépületet terveztem. Részben azért mentem ki, mert itthon lehetőség lett volna az említett számítógépes székeim gyártására, de a kapcsolódó pályázat hirtelen megszűnt. Pozitív kudarc volt, mert részben emiatt próbálkoztam külföldön. A svéd dizájn világhírű, de ott egy tervezőnek nagyon nehéz befutni. Egyébként hazatérés után dolgoztam bútorgyárban is, de az íróasztal mellett nem bírtam, én a fizikai munkához szoktam!

– Számítógépen tervez?

– Az egyszerűbb dolgokat leskiccelem kézzel. Egy komolyabb munka, mondjuk egy konyha tervezése már nagyobb feladat, azt számítógéppel csinálom.

– Mivel is foglalkozik egy alkalmazott művész?

– Úgy kell gondolkodnia, hogy az adott igényt kielégítse a rendelkezésre álló keretből úgy, hogy minden optimális és felhasználóbarát legyen, a megfelelő esztétikai keretek között. Ez ennek a művészetnek a lényege. Sok mindennel foglalkozom, ami a fával kapcsolatos. Tervezek, szaktanácsot adok, lakberendezést, restaurálást vállalok. Utóbbival kapcsolatos gyakorlatomat az Egyesült Királyságban szereztem, Edinburgh-ben. Ablakok stílus- és korhű restaurálását végeztük, három-négyszáz éves épületeken. Egyébként én annak a híve vagyok, hogy mentsük meg, ami menthető! Egy régi ablak, ami hetven-nyolcvan éve a helyén van, kiváló szerkezet, anyaga már teljesen megnyugodott, többrétegű hőszigetelt üveggel ellátva korunk igényeit is kielégíti. A felújítás olcsóbb, a megrendelő is jobban jár vele. Egyéni vállalkozóként dolgozom, mindig ott, ahol munka van. A Vállalkozóvá Válás Támogatása projekttel indultam, tevékenységem három pilléren nyugszik, ezek a tervezés, a kertészet és a faipar. Műhely alapítása a hosszú távú célom, de ahhoz telephely és pályázati támogatás is kellene.

– Van lehetősége, hogy átadja a tudását?

– A Nyugat-magyarországi Egyetemre rendszeresen visszahívnak, mentorálom a diákokat, szemeszterenként egy-két hétig. Régebben egy motivációs díjat is alapítottam, ami három évig működött. Három hallgató kapta arra a célra, hogy a gyakorlati elképzeléseit megvalósítsa. A képzéssel ma az a gond, hogy sok az elmélet, a gyakorlat megszerzésére kicsi az esély. Ha az általam támogatott diákok csak a faanyagot meg tudták venni a terveik megvalósításához, már előbbre voltak!

Már a gyümölcsfákhoz húzza a szíve

– Egy időben az akácot szerettem a legjobban, talán az is közrejátszik, hogy van egy félhektáros akácosom, de ma már inkább a gyümölcsfákhoz húz a szívem. Szeretek velük foglalkozni, hiszen élő rendszerek, aminek persze az a vége, hogy az ember látja valamilyen hasznukat. A fa csodálatos anyag, minden fajtája szerethető! Elvégeztem az aranykalászos gazdatanfolyamot is, mert hazatelepülve azt láttam, hogy üresek a kertek, pedig az emberek akár az élelmiszereik jelentős részét meg is termelhetnék maguknak. Én megtanultam a gyümölcsfák oltását, naposcsibéket neveltem, zöldségeket, fűszer- és gyógynövényeket termesztek. Tavaly nősültem, a párom is tari, a szomszéd utcában nőttünk fel, de csak három éve jöttünk össze – mondta Tari Attila.