példaértékű

2019.02.08. 16:44

Széncsatát nyert bányászokra emlékeztek Salgótarjánban

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak az 1946-os széncsata 73. évfordulója alkalmából a Nógrád Megyei Kormányhivatal épülete előtt.

V. E.

Fekete Zsolt polgármester elmondta: az egykori bányászok emberfeletti teljesítménye a mai napig példaértékű, hiszen Salgótarján ismét keresi a helyét a magyar gazdaságban. Hozzátette, hogy a bányászok között a felszínen előfordulhattak nézeteltérések, de a föld alatt mindenki egyenrangú volt, és ugyanazon célokért dolgozott: a családért, a városért, a hazáért és azért, hogy mindenki épségben hazatérhessen.

Dobor István, a Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottság elnöke ismertette: 1946. január 1-én a bányák államosítását követően Petrik Kálmán, az akkori héttagú bizottság elnöke is csatlakozott a kormány felhívásához, ezért arra kérte a megyei bányászokat, hogy segítsenek a teljesítményük fokozásával stabilizálni az ország gazdasági helyzetét.

Ennek hatására a termelés május végére meghaladta a 2600 vagont, ezzel Nógrád megye megnyerte a széncsatát és bizonyította: a bányászok munkájára „vészhelyzetben” is lehet számítani.

Dobor István szavait azzal zárta: bízik benne, hogy évek múlva is őrizni fogják az itt élők a bányászok emlékét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában