Egy díj miatt repült haza Franciaországból a gyarmati festő

– Vissza tud emlékezni a kezdetekre, első találkozásaira a festészettel?

– Amióta az eszemet tudom szerettem festeni és rajzolni, mindig is megvolt bennem a festészet iránti lelkesedés. Nyolcéves koromban megkértem a szüleimet, hogy írassanak be Pénzes Géza tanár úr rajzszakkörébe, ahol kétszer másfél órát töltöttem el hetente, nyáron pedig rendszeresen jártam rajztáborokba. Mindig tudtam, hogy ezt szeretem csinálni a legjobban, de az érettségi után még nem mertem meghozni a döntést, hogy a művészi pályára lépjek. Talán túl fiatal voltam, talán az önbizalmam sem volt elég, nem gondoltam, hogy tényleg sikerülhet. Így aztán Budapesten az ELTE-n francia szakon kezdtem el az egyetemi tanulmányaimat.

– Nem bánta meg a döntését?

– Semmiképpen nem nevezném megbánásnak, komoly tanulási folyamat volt az is. Mármint az ismeretszerzésen túl rá kellett jönnöm, hogy bármilyen irányba megy az ember, bármit is csinál, mindenhol nagyon sok energiát kell befektetnie abba, amit végez. Ha félelemből elmegyek a nem kifejezetten nekem való irányba, nem ott vagyok, ahol igazán szeretnék lenni, akkor egy felesleges dologra megy el az erőm. Lassan ráébredtem, hogy ha van valami, amit ennyire szeretek, a legjobb, ha minden erőmet arra koncentrálom. Az egyetem mellett Pesten továbbra is tanultam rajzolni. Kikristályosodott bennem, hogy a hároméves alapképzés után nem jelentkeztem mesterképzésre. Megpróbáltam felvételizni a képzőművészeti egyetemre, de nem sikerült. A húszas éveim elején jártam, szerettem volna világot látni, utazni. Hallottam egy lehetőségről, hogy Franciaországban létezik egy művészeti képzés, ahol komoly ösztöndíjakat lehet megpályázni. Úgy döntöttem belevágok. Több várost meg lehetett jelölni, én Marseilles-ba jelentkeztem, és felvettek.

– Milyen volt a diákélet Franciaországban?

– Az egyetem öt évig tartott. Az első félév egyfajta alapozás volt, mindent tanultunk, festészetet, videózást, fotózást, installációkészítést, szobrászatot, rajzot. A második félévben már ki kellett választani kettőt az említett művészeti ágak közül, én a festészet és a szobrászat mellett döntöttem. A második évtől aztán már csak a festészet maradt fő csapásirányként, de mellette természetesen be tudtam hallgatni más stúdiumokba is. Az évfolyamunkon százan kezdtünk, minden évben morzsolódtak le emberek, végül 26–30-an diplomáztunk. Sokféle technikába bele lehetett kóstolni, nem mondták meg soha, mit csináljunk, magunknak kellett kitalálni a saját irányunkat és megvédeni a vizsgákon, ahol sokszor kaptunk kemény kritikát, volt, aki ezért is hagyta abba. Én megedződtem, rájöttem, hogy nem kell ezzel túl sokat foglalkozni, le kell szűrni a tanulságot és továbblépni.

– Mit szokott meg legnehezebben?

– Talán különös, hiszen én akkor már régóta tanultam franciául, de a nyelvi nehézségek okozták a legtöbb gondot. Annak ellenére, hogy jól beszéltem, ha például fáradtabb voltam, nem értettem mindig pontosan, mit mondanak.

– Mihez kezdett miután megszerezte a festőművészdiplomát?

– Bevallom, kicsit megijedtem, mert egy ilyen végzettséggel nem olyan egyértelmű, mit is kezdjen az ember. Sokan abbahagyják diploma után a festést, csak hobbi szinten folytatják. Én nagyon csalódtam volna magamban, ha nem folytatom. Először is műtermet kellett keresnem, és egy olyan munkát, amiből megélek. Egyetem mellett is folyamatosan dolgoztam bébiszitterként, pincérkedtem, de a diákévek egyfajta keretet adtak az életemnek és ez hirtelen megszűnt. Átmenetileg egy családnál vigyáztam továbbra is a gyerekekre, mellette szakköröket tartottam, voltak kiállításaim, elkészítettem a portfóliómat, de szerettem volna olyan munkát végezni, ami kapcsolódik a művészethez. Ezért elvégeztem egy grafikustanfolyamot, kimentem másfél hónapra Londonba, ahol egy galériában dolgoztam grafikusként és fogadtam a látogatókat. Mikor visszatértem Franciaországba, akkor találtam egy állást a Vasarely múzeumban Aix-en Provence-ban. A recepción és a múzeumshopban dolgozom, idegenvezetést és művészeti foglalkozásokat tartok. Ez a tevékenység már kötődik a festészethez és Magyarországhoz is, hiszen Victor Vasarely magyar származású volt. Nagyon szeretem ezt a munkát.

– Mik a tervei a jövőt illetően?

– Folyamatosan dolgozom újabb képeken, szeretnék pályázni további kiállításokra. Egyre gyakrabban felmerül bennem, hogy visszajövök Magyarországra. Hiányzik a családom, sokszor erős bennem a honvágy. Ez nehéz döntés, mert már gyökereket eresztettem ott is, de mégis csak itt vagyok itthon.

Névjegy

Czudor Beáta 1986-ban született Salgótarjánban. Gyermekkorát Balassagyarmaton töltötte a családjával, a középiskolai évei a pásztói francia két tannyelvű gimnáziumban teltek. Az ELTE-n francia szakon szerzett alapdiplomát, majd Marseilles-ben folytatta tanulmányait az École Supérieure d’Art et de Design Marseille-Méditerranée egyetemen. Jelenlegi munkahelye a Fondation Vasarely (Vasarely Alapítvány).