2018.08.27. 12:20
Jó ütemben készül a tarjáni csodapalota
A TIT-székházként, illetve civil házként ismert Mérleg utcai épületben impozáns beruházás zajlik.
A fotón: Gőz Gábor, Pálinkás Sándorné, Fotó: Ladóczki Balázs
A Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület – a TIT Országos Szövetségi Iroda konzorciumi tagságával – egy háromszázmillió forintos pályázatot nyert egy természettudományos élményközpont kialakítására.
Gőz Gábor, a TIT megyei alelnöke, e projekt helyi menedzsere és Pálinkás Sándorné, megyei TIT-elnök, projektasszisztens elmondta, hogy a kiköltözéseket követően júniusban indult a teljes felújítás, amely nem módosítja a tudományos ismeretterjesztés alapfunkcióit.
Az átépítés keretében a földszint és két emelet csaknem háromszáz négyzetméterén kapnak helyet a foglalkoztató, tanácskozó helyiségek és alakítják ki a Pegazusnak nevezett élményközpont lényegi részeit alkotó interaktív termet, a miniplanetáriumot, illetve a tükörszobát. 33 oktatási intézménnyel állnak kapcsolatban, ahonnan érkeznek majd a tanárok – mint a tananyagot kidolgozók, fejlesztők és a programot szervezők – illetve a fő haszonélvezők, a diákok, akik a jelenlegi állapotok szerint októberben vehetik birtokba a csodapalotát.
A bútorzat, a berendezés, a digitális és mechanikai játékelemek, informatikai eszközök beszerzéséért a budapesti Nyerges Gyula szakmai vezető a felelős. Nagy munkát végez az előkészítés folyamatában Juhászné Kincses Helén TIT-igazgató, a másik projektmenedzser is.