Helyi közélet

2017.02.16. 07:52

Sakkozós kultúr-éjjel

fenyvesi

Több éves hagyomány már, hogy a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ kézműves műhelye, a „Kultúrházak éjjel-nappal” országos rendezvénysorozatához kapcsolódva „bennalvós” foglalkozásra hívja a gyermekeket, akiknek mókás-hasznos programokat szerveznek.

H.H.

Balassagyarmat. Idén a sakk került a középpontba. Tizenkét általános iskolás fiú és lány jelentkezett a Jakus Juli szakmai irányításával zajló, pénteken éjszakába nyúló, majd reggeli ébredéssel záruló eseményre. Első feladatként a sakktáblán majd stratégiai harcot vívó macskák és egerek seregét készítették el agyagból, kiemelt figyelmet fordítva a két állatfaj királyára és királynéjára. A gyalogokat igazi egyéniségekké formázták, a futók pedig rajtszámot is kaptak.

A legnagyobb kihívást a huszárok kialakítása jelentette – de csak volna, mert a fiatalok igen egyedi ötletekkel rukkoltak elő, és hamarosan megszületett az egyedfejlődési ritkaság, a „macskaló” azaz a ló nyakú cica. Az egyszarvú változatokra is akadt azonban példa, így alakult ki az „egér-unikornis”.

Az önfeledt szórakozás és agyagozás egészen a késő éjszakába nyúlt, aztán együtt megsütötték a másnapi reggelit, a sajtos „kroaszanokat”. Mivel a társaság a kiadós kézműveskedésben egyáltalán nem fáradt el, lefekvés előtt még közkívánatra „zsugorkáztak” egyet, utána hajtották álomra fejüket a gyerekek.

Az elkészített, ötletes állati sakkfigurák a kiégetést követően a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ játéktárát gazdagítják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában