„Nem a díjakért dolgozom…”

Mónus Béla csécsei fafaragó, népi iparművész augusztus 20-án nem tudott megjelenni Bükkaranyoson a Huszáremlékmű című alkotásának avatóünnepén. Azon a napon ugyanis Budapesten, életének talán egyik legemlékezetesebb eseményén, a „Népművészet Mestere Díj” átadási ünnepélyén vett részt. Megyénkben ő az első, aki a tárgyalkotó népművészek közül megkapta e címet, s ezzel bekerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.

Csécse. Mónus Béla hosszú évekig hajón dolgozott. A visszahúzódó, csendes személy a szabadidejében különböző tárgyakat faragott. Karácsonyra egy szép oltárral „lepte meg” magát. A társai felfigyeltek alkotásaira, a kapitány további munkára biztatta őt. A tehetséges, szorgalmas fiatal autodidakta módon fejlesztette magát. Felesége a munkáit megmutatta a Nemzeti Iparművészeti Tanácsnak, ahol elismerően nyilatkoztak, s olyannyira megnyerték a tetszésüket a különböző munkadarabok, hogy azokat lezsűrizték és számmal látták el.

Mónus Béla megkapta a „Népi Iparművész” címet. Erdélybe utazott, hogy a temetőkben összegyűjtse a kopjafák jelrendszerét. Így jutott el Zágonba, Mikes Kelemen szülőföldjére, ahol elkészítette Mikes Kelemen ihlette munkáját.

Hátat fordított szerelmének, a hajózásnak és egy még nagyobb szerelemnek, a fafaragásnak élt. Témái vallási, népi, történelmi ihletésűek. Sok emlékművet készített, köztéri szobrai megtalálhatók hazánk számos településén és határainkon túl is. Japánban három hetet töltött egy nemzetközi szobrásztáborban. Dolgozott Ukrajnában, Munkácson. Járt Rodostón is, ahol elkészítette Mikes Kelemenről a másik alkotását és Rákóczi Ferenc szobrát. Most a lengyelországi Jaroszlav város megrendelésére II. Rákóczi Ferenc emlékművén dolgozik. Több helyen volt kiállítása. Felkérésre tíz évig dolgozott a budapesti Állatkertnek. Az ott látható, fából készült szobrok az ő keze munkája nyomán készültek el.

Hosszú évekig Budapesten élt, pincében lévő műtermében dolgozott. Az egyik szenvedélye a kerékpározás. Így jutott el Nógrád megyébe, Csécsére, ahol megtetszett neki a környék és maga a falu. Öt évvel ezelőtt a feleségével úgy döntöttek, hogy ott telepszenek le. Azóta Csécsén él és dolgozik.

És hogyan fogadta a „Népművészet Mestere” kitüntetést?

– Én is emberből vagyok, örültem. Hálával gondolok mindazokra, akiknek köszönhetem az elismerést. Tudom, frázisként hangzik, de higgye el, nem a díjakért dolgozom, az alkotás öröme motivál! A pályafutásom az elismeréssel együtt példa lehet a fiatalok számára, hogy kitartással, szorgalommal a nulláról is messzire lehet jutni. Most 63 éves vagyok, az alkotás öröme hitet és erőt ad további munkámhoz. Azt mondom: élek amíg dolgozom, dolgozom amíg élek.

Szenográdi Ferenc