Helyi közélet

2016.08.24. 09:52

Mennyibe kerül az iskolakezdés?

fenyvesi

Jövő héten becsengetnek, a magyar családoknak több mint a fele nem tudja hitel nélkül kifizetni az iskolakezdés költségeit. Sajnos megyénkben sincs ez másképp, ami nem is csoda, az árakat tekintve. Utána jártunk: mennyibe is kerül az iskolakezdés?

 

NMH-információ. Az iskolakezdéssel járó költségek rengeteg családnak problémát okoznak. Ott nagyobb a gond, ahol egyszerre több gyermek is megkezdi a tanévet szeptember elsején, és a nagyszülők támogatására sem számíthatnak.

Felkerestük a salgótarjáni Ferti Duó Kft – Papírházat és körbenéztünk kicsit, valamint az egyik eladót is megkérdeztük, hogy idén mi is a helyzet így az iskolakezdés előtt néhány nappal?

Amikor az üzletbe érkeztünk zsúfolásig telve volt. Voltak olyan gyerekek, akik saját maguknak vásároltak, de olyanok is akadtak, akik még a szüleik segítségét kérték mindehhez. Szebbnél szebb táskák, tolltartók, ceruzák és egyéb taneszközök „lebegtek” a szemünk előtt.

Nagyon sok vásárlón láttuk, hogy igazából nem is tudják eldönteni, hogy melyik terméket válasszák. Egyrészt azért, mert csodálatosan szép eszközök közül kellett választaniuk, másrészt pedig az árak színvonala is igen magas volt. Nyerjünk csak egy kis betekintést mindebbe!

Badáné Szabó Katalin eladó lapunknak elmondta, hogy már a múlt héten elkezdődött a roham, és inkább a délelőtti órákban vásárolnak jobban. Mindez még most is tart és előreláthatólag a tanév megkezdéséig ez folyamatosan így marad.

Amikor a legalapvetőbb iskolai eszközök áráról érdeklődtünk megjegyezte, hogy eléggé szórványosak és természetesen a minőségtől is nagyban függnek. Hozzátette, hogy azok, akik jobb minőségű termékeket vásárolnak – iskolatáska nélkül, mert az egy külön kategória – 10-15 ezer forintokat hagynak az üzletben egy gyerek után. Azonban akadnak olyanok is, akik ennyi pénzből három gyereknek is megvásárolják a legfontosabb taneszközöket.

A boltban a legolcsóbb iskolatáska 2990 forintos áron kapható, ami egy neon színű, leárazott hátizsák. Talán az elsősöknek a legdrágább ez is, mert ami nekik való, az 15-16 ezer forint körül mozog. Tovább nézegettünk, a sima egyszerű kis A/5-ös füzetek 39 forintos, az A/4-esek pedig 80 forintos áron kaphatóak. Nagyon sok akciós füzetet láttunk, a kicsit mutatósabb, szép mintás és képesek pedig 200 forinttól lehet az iskolás gyermeké. Tolltartókat már 590 forinttól egészen 4000 forintig lehet kapni. A legolcsóbb kis grafit ceruza 30 forintba, a legdrágább pedig 350 forintba kerül. A tollak kezdő áránál szinte ugyanez a helyzet, de ott a felső határ talán már a „csillagos ég”.

Még a radírok árát is kicsit jobban megtekintettük, amik 40 forinttól egészen 200 forintig kaphatóak. Mindenki láthatja – aki eddig talán még nem is tudta –, hogy nagyon sokba kerülnek már csak a legalapvetőbb taneszközök is. Nem is beszélve a számos kiegészítőkről, amit a különböző iskolák még ezek mellé kérnek.

Így nem csoda – főleg azoknál a családoknál, ahol több gyermek is megkezdi a tanévet – hogy hitel nélkül nem tudják kifizetni az iskolakezdés költségeit. A tanszerek mellett még ott vannak a könyvek, amelyek szintén rengeteg pénzbe kerülnek, valamint a ruhák, a cipők és az egyéb szükséges dolgok, amelyek nélkül a gyermek szeptember elsején nem tud elindulni az iskolába.

 

Gerhát Karina

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában